Fico a kisebbségeken is spórol

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet ismét csökkentené a kisebbségi kultúrák támogatására szánt összeget. Bugárék tárgyalnának a kormányfővel, az MKP szerint a Híd és a Smer előre megírt színjátékot játszik.</p>

3 829 250 euró. A kabinet által tegnap jóváhagyott költségvetési tervezet szerint jövőre ennyi pénzzel támogatná a kormány a kisebbségi kultúrát. Így egymás után második évben csökkenne a dotációs keret, az ideihez mérten 396 ezerrel. „A csökkenés nagyobb, mivel az előző évről megmaradt pénzt idén felhasználhatták a kisebbségek – magyarázta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. – Ez nagyon komoly, csaknem 20%-os csökkenés, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Ebből is látszik, hogy a kormány a kisebbségeket nem tartja egyenjogú polgároknak.” A párt informális tárgyalásokat kezdeményez az ügyben Robert Fico miniszterelnökkel. „Hasonló színházi előadás tanúi voltunk tavaly is” – reagált lapunknak Berényi József, az MKP elnöke. Tavaly 1 millió euróra akarta csökkenteni a kabinet a támogatásokat, ám pár napra rá, miután a Híd tárgyalt Ficóval, ezt 4,225 euróra változtatta. Ficóék szerint „adminisztratív elírásról” volt szó. Berényiék szerint viszont a Híd és a Smer megjátszotta az egészet – ezt Bugárék tavaly is tagadták. „Parlamenti képviselői javaslatra olyan szintre kerül a támogatási keret, mint az idei volt” – vizionálta Berényi.A költségvetés még változhat, igaz, csak kis mértékű módosítások várhatók. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?