Felújítás vár a pozsonyi kórházakra

Pozsony |

A kormány nemrégiben elfogadta a pozsonyi kórházak felújításával kapcsolatos javaslatokat. A Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) összesen több mint 90 millióra, az ez alá tartozó Pozsonypüspöki Geriátriai Kórház pedig 8,1 millióra számíthat.

A 8,1 milliós támogatást a pozsonypüspöki kórházban a jelenleg nem működő sebészeti osztály felújítására szánják. Az egészségügyi minisztérium célja, hogy enyhítse a Kramáre és Ružinov városrészekben található kórházak leterheltségét. A pozsonypüspöki kórházban ugyanis főként a lábadozó betegeket helyeznék el, ennek köszönhetően pedig az említett intézményekben felszabadulnának a nem hosszú távú kezelésekre szánt ágyak. A Pozsonypüspöki Geriátriai Kórházban jelenleg 54 lábadozásra szánt ágy van, ezt a számot a teljes rekonstrukció után 138-ra növelnék. A tárca állítja: az osztály felújítása ugyan anyagi szempontból nem hozna kézzel fogható hasznot, azonban egyértelműen javítana a betegellátás minőségén. A felújításra szánt összegből nemcsak ágyakat, hanem orvosi műszereket is vennének, és a tárca azzal is számol, hogy a felújított osztályon helyeznék el az új radiodiagnosztikai berendezéseket.

Támogatásra számíthat a ružinovi kórház is, ahol 7,2 millióért építenek új parkolóházat, ezzel oldanák meg a betegek szállításával kapcsolatos problémákat. Ezen kívül további 86 millió eurós csomag érkezik az intézménybe, melyet a tervek szerint a szobák felújítására, a berendezések fejlesztésére, valamint egy új helikopter-leszállópálya felépítésére szánnak.

A felszabaduló kapacitásokat azonban nem biztos, hogy ki tudja használni az egyetemi kórház, ugyanis az egyes osztályok folyamatosan a munkaerőhiányra panaszkodnak. Az idegsebészeti osztály orvosai legutóbb nyílt levélben üzentek az UNB igazgatójának. „A munkaerőhiány miatt az osztályunk mindössze kétharmadát teljesíti annak, amit kellene. Ezért arra kérjük a kórház vezetőségét, hogy biztosítson elegendő nővért és mentőst, hogy ezzel csökkentse a mostani munkaerő teljes leterheltségét” – olvasható a levélben. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?