Kassa. Beigazolódott az alkotmánybíróság elnökének decemberi jóslata: az idei év első három hónapjában csaknem annyian fordultak beadvánnyal a taláros testülethez, mint tavaly egész évben.
Félreértik a módosítást
Kassa. Beigazolódott az alkotmánybíróság elnökének decemberi jóslata: az idei év első három hónapjában csaknem annyian fordultak beadvánnyal a taláros testülethez, mint tavaly egész évben. A fokozott érdeklődés az alkotmánymódosításnak köszönhető, a régi alaptörvényben szereplő alkotmányos indítvány helyett januártól az alkotmányos panasz intézménye lépett életbe. Ez lehetővé teszi a testület számára a végzések végrehajtásának ellenőrzését, illetve az érdemi beavatkozást. Ján Mazák szerint azonban sokan elfelejtik, hogy az alkotmánybíróság nem helyettesítheti a járásbíróságokat, és a polgárok csak valamennyi jogi lehetőség kimerítését követően fordulhatnak hozzá. A beadványok jelentős része ezért elutasításra kerül. Mazák megdöbbenve tapasztalta, hogy nem csupán a laikusok körében kelt zavart a módosítás – sok jogász sincs tisztában a módosított alkotmány cikkelyeiben foglaltakkal. Ezek egyikében egyébként szerepel, hogy a bírák számát a jelenlegi tízről tizenhárom főre kell emelni, ám ez egyelőre nem történt meg. Egy alkotmánybíró az egykori 5-10 ügy helyett jelenleg 35-40 üggyel foglalkozik, a tavalyról átnyúló ügyek száma is több, mint az előző években. A kedvezőtlen statisztika tartalmazza a különböző hiányosságok miatt elutasított beadványokat is, ám az alkotmánybírói munka Mazák szerint teljes embert kíván, ezért a jogi karon tanító bíráknak valószínűleg korlátozniuk kell pedagógusi tevékenységüket. Az elmúlt évben 687 beadvány érkezett a kassai székházba, idén pedig már az első negyedévben 582-t vettek nyilvántartásba; 434 esetben természetes, 23 esetben jogi személyek fordultak a taláros testülethez, három beadvány érkezett parlamenti képviselőcsoportoktól, négy a bíróságoktól, egy pedig a legfőbb ügyésztől. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.