„Félek, hogy megismétlődik a 2009-es ellenem folytatott kampány”

Pozsony |

<p>Iveta Radičová volt miniszterelnököt a Sme című napilapnak adott interjújában megfogalmazott gondolatairól kérdeztük. Akkor azt mondta, nem szerencsés, hogy etnikai alapon definiált elnökjelölt indul a választásokon.</p>

Hogyan értette a Bárdos Gyula elnökjelölt címére tett kijelentését, miszerint nem szerencsés, hogy etnikai alapon definiált elnökjelölt indul?

Az a tapasztalat vezetett erre, amelyet köztársaságielnök-jelöltként szereztem. Csak arra utaltam, hogy hogyan éltek vissza, hogyan használták fel ellenem a magyarkártyát. 2009-ben egész Szlovákiát körberagasztották hazug óriásplakátokkal, hazug hirdetések jelentek meg arról, hogy autonómiát, privilégiumokat és ki tudja még mit ígérek a magyar kisebbségnek. Még a Markíza utolsó vitaműsorában is úgy vágták össze az MKP 10. születésnapján mondott köszöntőmet, hogy teljesen kiforgatták szavaimat. Ezek miatt feljelentést tettem. A plakátokkal kapcsolatban a rendőrség megállapította, hogy bűncselekmény történt, és hazug kampányt vezettek ellenem. A Markíza esetében a Frekvenciatanács mondta ki, hogy a televízió manipulálta a közvéleményt. A magyarkártyát tehát – és így értettem a mondatot – a választások során hazug módon alkalmazzák. Ugyanígy használta Robert Fico a magyarkártyát tavaly, a megyei választásokon Nagyszombat megyében.

Tehát Bárdost a magyarkártyától féltette?

Igen, feltételezem, és tartok tőle, hogy mivel az MKP támogatja, ugyanolyan ellenkampányra számíthat, mint én 2009-ben. Félek tőle, hogy megismétlődik a 2009-es ellenem folytatott kampány, vagy Robert Fico újra előhúzza – ezúttal Bárdos ellen – a magyarkártyát.

Sokan azonban az ön kijelentését úgy értették, hogy magyar nemzetiségű jelölt inkább ne induljon a szlovákiai elnökválasztáson.

Ez egyáltalán nem így van, semmi ilyet nem mondtam és nem is gondoltam.

Hogyan vélekedik a szlovák jelöltekről, amelyek közül sokan szintén „etnikai alapon definiáltak”, csak éppen a szlovák többség szavazataira támaszkodnak, a kisebbségeket nem szólítják meg?

A szlovák jelöltekről azt próbáltam elmondani, hogy mi lehet az a momentum, ami befolyásolhatja a választókat a döntésük során. Ebben az értelemben mondtam a megjegyzésemet Bárdos Gyulára is, vagyis hogy a választókat leginkább az ő nemzetisége fogja befolyásolni, akár pro, akár kontra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?