Fekete Sas önkiszolgáló gyorsétterem

Esztergom szép városának központjában, a nem annyira szép Zöldházzal szemben, macskakővel kirakott kis téren található az étterem. Ebédidő tájékán csak úgy zsong a környék, sok kis éhes sas gyülekezik a fészek körül.

Esztergom szép városának központjában, a nem annyira szép Zöldházzal szemben, macskakővel kirakott kis téren található az étterem. Ebédidő tájékán csak úgy zsong a környék, sok kis éhes sas gyülekezik a fészek körül. Esztétikailag és árfekvésileg is a város legrangosabb menüző helye, itt már nem úszható meg egy komplett ebéd négyszáz forintból.

Az egyetlen légtérből álló étkezde kialakításánál a modern kor technikáját is igénybe vették, hangulatos barna és olajzöld falszín kombináció meleg hangulatúvá teszi a helyet. Sokan várakoztak előttem, a belépéskor át kellett furakodnom az embertömegen. ĺgy rögtön a sor közepére érkeztem, de becsületből visszaálltam a sor végére. Míg a kiszolgálás haladt, szemeimet a magasra akasztott, hátulról elegánsan megvilágított étlapon pihentettem. Kínáltak húslevest, rántott csirkét, húst és sajtot. Főzelékből kelkáposztát, borsót és babot, feltétnek főtt tojást, fasírtot. A sor haladt, de tálca még sehol, így üres kézzel járultam a pult elé. Az ételek üveglap mögött, fémtálcákon sorakoztak. Míg az előttem álló hosszasan rendelt elvitelre, elméláztam a párolt köret harsány színein. Láttam rántott csirkemellet hatalmas méretben – ezek a tyúkok ekkora mellel biztosan „D” kosaras melltartót viseltek – gondoltam.

Rám került a sor és én hosszas tépelődés után gombapaprikást kértem galuskával és csemegeuborkával. Hiába pisszegett nekem a kiszolgáló hölgy mögül az almával és habbal megrakott, jókora méretű máglyarakás, leintettem, mert tudtam, hogy úgysem fér belém. A kasszánál végre felleltem a tálcát és az evőeszközöket. Szerencsétlenségemre egy nagyobb méretű villafüzért sikerült kiemelnem, így egy darab villa nyelét fogva a többivel a padlót hintettem meg. Elnézéskéréssel kísérve a kasszánál fizettem, majd alkalmas ülőhelyet kerestem.

Kétséges volt, hogy a hatszemélyes bárpultnál vagy az egyetlen asztal körül lesz-e szabadul hely, de szerencsém volt. A szép tiszta pulthoz ültem le, előttem a Lőrincz utca századfordulós képe. Az étel csak langyos volt, dacára a modern, melegen tartó készüléknek. Gombapörköltem egészen házias ízű, de kicsit bő lére eresztett. A nokedli viszont hozzáértő kezekről, megfelelő számú tojásról árulkodott, ízlett. Míg komótosan eszegettem, a mellettem ülő fiatal, divatosan öltözött lány három falat-egy sms forgatókönyv szerint étkezett. Ideges mozdulatokkal vette öblösre tátott szájába a rántott sajtot olyan formán, hogy fogaival hirtelen lekapta a villáról, hogy ajkán a rúzs ne sérülhessen. A megfigyelést tányérom kiürülése szakította félbe, a szennyes edényeket tálcástul a gyűjtőhelyre vittem.

Már bemenetkor szöget ütött a fejembe, hogy mit keres a fogason egy cipzáras, ruhavédő nejlon. Netán a gusztustalanul evőknek, bevonják magukat nyakig a leves előtt? Vagy valaki itt felejtette? Áh, csaptam magam fejbe. Valószínűleg arra a célra szolgál, hogy a finomabb orrú vendégek megóvhassák ruháikat az ételszagtól. Tényleg elit hely.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?