Közélet

Fegyvert adtunk a bűnözőknek

Pozsony | Elismerte a szlovák belügyminisztérium, hogy nem sejti, mennyi hatástalanított lőfegyver hagyta el az országot, míg nem szigorították a fegyvertörvényt. A Charlie Hebdo szerkesztőségben tavaly vagy Münchenben múlt héten végrehajtott mészárlás csupán a jéghegy csúcsa lehet, az európai alvilág vagy terroristák kezében Szlovákiából származó több száz lőfegyver is lehet.
Demecs Péter

2016. július 26. 10:41

Ha a kilenc halálos áldozatot követelő müncheni merénylet során valóban Szlovákiából származó fegyverből lőtt a támadó, az minden bizonnyal hatástalanított, ám később visszaélesített lőfegyver volt. Nem ez lenne az első eset. Szlovákiából származó fegyverekkel mészárolták le tavaly januárban a Charlie Hebdo lap szerkesztőségét, s tavaly kiderült, egy nagy-britanniai bűnbanda minimum 30 géppisztolyt vásárolt Szlovákiában.
 
Ľudovít Miklánek, a Legis Telum Polgári Társulás képviselője szerint nem kizárt, mindez csak a jéghegy csúcsa, a hatástalanított fegyverek árusítását ugyanis csak tavaly júniusban szigorították, s addig még csak nyilvántartás sem létezett arról, mennyi ilyen fegyver hagyja el az országot. Elvégre Robert Kaliňák belügyminiszter is elismerte korábban, hogy a törvények szigorításáig Szlovákia gyakorlatilag egész Európát ellátta hatástalanított fegyverekkel.
 
„Pontosan a hiányzó nyilvántartás következtében lehetett ezeket a fegyvereket könnyen külföldre vinni, visszaélesíteni s törvényellenes tevékenységre használni” – állítja Miklánek. Ugyanakkor meggyőződése, hogy az ezekkel a fegyverekkel való üzletelés a törvénymódosítás után gyakorlatilag a nullára csökkent, legalábbis ami a legális bizniszt illeti. A feketepiacon még számtalan ilyen fegyver lehet.
 
Ivan Netík, a belügyi tárca szóvivője érdeklődésünkre nem tudta megmondani, hány fegyvert adhattak el korábban külföldre. „Gyakorlatilag becslések sincsenek arról, hány ilyen hatástalanított fegyvert adtak el. Tehát ilyen, 2015 előtt eladott fegyverek továbbra is forgalomban lehetnek. Másrészt tény, hogy a hatástalanított lőfegyver árusítása nem számít bűncselekménynek, törvényt csak az sért, aki később visszaélesíti azt” – mondta a szóvivő.
 
A szlovák belügyminisztérium a sajtóban megjelent információk alapján hivatalos tájékoztatást kért a német hatóságoktól arról, hogy Szlovákiából származó fegyvert használt-e a müncheni merénylő vagy sem. „Választ egyelőre nem kaptunk” – mondta a szóvivő. 
 
Elláttuk fegyverekkel az alvilágot is
 
Valakinek vállalnia kellene a felelősséget azért, hogy Szlovákiában árusított fegyverek kerültek terroristák kezébe – véli Martin Dubéci biztonsági elemző. 
 
Dubéci szerint a müncheni támadó minden bizonnyal 2014-ben, tehát még a hatástalanított fegyverek árusítását szigorító törvény elfogadása előtt vette Szlovákiában a pisztolyt. „A fegyverek árusításának korlátozása, nyilvántartása a terrorizmus elleni harc fontos része. Hova tűnt az a sok biztonsági elemző és politikus, aki hagyta, hogy ilyesmi előforduljon? A politikusok órákon át tudnak beszélni a menekültválságról, előszeretettel hozzák összefüggésbe a terrorizmussal, de amikor a fegyvereladásról esik szó, a témát nagyon gyorsan a szőnyeg alá söprik, pedig ezek a dolgok nagyon szoros összefüggésben vannak” – mondta a Sme napilapnak Dubéci.
 
Arra, hogy európai bűnözők Szlovákiába jártak fegyvereket vásárolni, a külföldi sajtó is felfigyelt. Például a Guardian brit lap emlékeztetett az Interpol egyik jelentésére, mely szerint két olasz állampolgár a simonyi (Partizánske) AFG Security cégnél vásárolt 160 hatástalanított géppisztolyt. A két olasz a szicíliai Cosa Nostra maffia tagja volt, a fegyvereket a szigetre szállították, majd mindegyiket visszaélesítették. A két illetőt idén júniusban tartóztatták le, a Guardian szerint a szicíliai rendőrség most azt vizsgálja, hogy a Szlovákiából származó fegyvereket továbbadták-e észak-afrikai bűnbandáknak vagy európai szélsőséges szervezeteknek. A BBC egy tavalyi esetre emlékeztetett, amikor a brit hatóságok a Kent grófságban egy jachton több mint 30 gépfegyvert találtak, melyekről kiderült, hogy ugyancsak Szlovákiából származnak.
 
A hatástalanított fegyverek rendszerint rossz műszaki állapotban vannak, s visszaélesítésük után is rendkívül kockázatos éles töltényekkel használni őket. Ennek ellenére működőképesek lehetnek. A szlovákiai törvények szigorítása után már csak olyan hatástalanított fegyverek eladására van lehetőség az országban, amelyek visszaélesítése rendkívül bonyolult és költséges. Ezért is valószínű a biztonsági elemzők szerint, hogy a bűnözők inkább más országokból próbálnak hozzájutni lőfegyverekhez. Könnyen hozzájuthatnak a balkáni háborúkban vagy az orosz–ukrán konfliktusból származó fegyverekhez is.
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Kérdések és válaszok az országos tesztelésről, az új szabályokról

hegymászó

Történelmi siker a K2-n

Komárom

Kihívások és megoldások a gyermekek fejlesztésében

Mecenzéf templom

Mecenzéfi mánták érdekes temploma

fülek városháza

Füleken négy mintavételi pont létrehozását tervezik a hétvégén

Nem kapnak teljes táppénzt az egészségügyi dolgozók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.