Ezúttal nem az egyetemeket, hanem a karokat rangsorolták

Pozsony |

<p>Idén első alkalommal nem készítette el a hazai egyetemek rangsorát az Akadémiai Ranking és Rating Ügynökség (ARRA), ehelyett a karokat értékelte.</p>

Egyebek mellett azért döntött így, mert bizonyos felsőoktatási intézmények tiltakoztak a korábbi listák ellen, árulta el Ján Pišút professzor, az ügynökség vezetője. „Bizonyos kollégáknak ez nem tetszett. Utólag mi is belátjuk, hogy ez a módszer nem volt célravezető” – tette hozzá.

Mint mondta, a korábbi évek ranglistáinak éllovasa, a Kassai Állatorvosi Egyetem például csak egyetlen karral rendelkezik, így az egyetem maga sokkal könnyebben tud jó eredményeket elérni, mint azok az intézmények, amelyek mondjuk tíznél is több kart számlálnak. Ezután igyekeznek minél kisebb egységeket értékelni az objektivitás kedvéért, például karokat vagy szakokat. Ugyanezen okokból idén a listán legtöbb hellyel előrelépő egyetemet sem nevezték meg, ahogyan az előző években szokták.

Sikeres újoncok

Ha az ARRA tavalyi ranglistáit nézzük, az egyes karok összevetésekor a színvonalban nem tapasztalunk lényeges különbséget, magyarázta Ivana Kullová, az ügynökség munkatársa.

„Meglepően jól szerepelt néhány olyan kar, amelyeket korábban nem értékeltünk, mivel eddig nem teljesítették az értékeléshez szükséges feltételeket” – mondta Kullová. Az egyik ilyen kar a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem bölcsész kara, amely a bölcsészettudományi karok között idén az élre ugrott. A pozsonyi Páneurópai Egyetem Közgazdaságtudományi Kara szintén újoncként ugrott az ötödik helyre saját kategóriájában. Ugyanitt romlott a komáromi Selye János Egyetem Közgazdaságtudományi Karának megítélése, amely a kategóriában az utolsó helyre esett vissza. A legszínvonalasabb képzés ebben a kategóriában a Kassai Műszaki Egyetem Közgazdaságtudományi Karán zajlik – állítja a jelentés. Saját szakterületén hagyományosan „csoportelső” az említett kassai állatorvosi kar, és a pozsonyi Comenius Egyetem Jessenius Orvosi Kara. A természettudományi karok közt szintén a Šafárik Egyetem kínálja a legtöbbet, a műszaki egyetemek közt pedig a tavaly is éllovas pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Vegyi és Élelmiszer-ipari kara, a Zsolnai Egyetem Gépészeti Kara, valamint az STU Elektrotechnikai és Informatikai kara.

Végre az elhelyezkedés is szempont

A besorolásnál az is számít, hogy az adott kart elvégzők közül mennyien tudtak elhelyezkedni. A hallgatók külföldi egyetemeken való részképzése mellett ez az egyik új szempont, amelyet az ARRA az idei évtől a rangsorolások összeállításánál figyelembe vesz. Ebből a szempontból szükségszerűen gyengébben teljesítenek azok a karok, amelyeknek székhelye az ország keleti felében van, hiszen hagyományosan a keleti járásokban a legnagyobb arányú a hazai munkanélküliség. A fővárosi karok ebből a szempontból sokkal jobban állnak, ezek végzősei az ARRA szerint nagyságrendekkel könynyebben jutnak álláshoz, mint azok, akik keleten végeztek. Kivételnek számítanak ebben az esetben a Kassai Állatorvosi Egyetem, a Kassai Műszaki Egyetem Elektrotechnikai és Informatikai Karának és Orvosi Karának végzősei. Országos viszonylatban a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Informatikai Karának végzősei közt van a legkevesebb munkanélküli. A karok rangsorolásánál továbbra is az egyik fő szempont, hogy hány diák jut egy oktatóra (minél kevesebb diákkal foglalkozik egy tanár, annál színvonalasabb a képzés), és hogy a tanárok közt mekkora a docensek és a professzorok aránya.

Az ARRA idén 109 hazai egyetemi kart értékelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?