Évi 300 ezer eurót kaphat a kulturális minisztériumtól a Csemadok

Gyimesi György

Évi 300 ezer eurót kaphatna a kulturális minisztériumtól a Csemadok - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség - áll a Gyimesi György (OĽANO) által benyújtott, a Csemadok pénzügyi támogatásáról szóló törvénytervezetben. Pénteken második olvasatba utalta a javaslatot a parlament. A szavazással zárták a képviselők a parlament 48. ülésszakát.

A törvény célja, hogy jogi keretet alkosson arra, hogy évi rendszeres hozzájárulást kaphasson a Csemadok a kulturális minisztérium költségvetéséből.

Gyimesi szerint a Csemadoknak kulcsszerepe van a Szlovákiában élő magyarok nemzeti identitásának, kultúrájának megőrzésében és ápolásában, valamint társadalmi érdekeik védelmében. „A szervezet polgári társulásként működik, 53 ezer tagja és több mint 400 helyi szervezete van" - áll a javaslat indoklásában.

A törvénytervezet ismerteti a Csemadok tevékenységét is: ismeretterjesztés, érdekvédelem, a nyelvi kultúra ápolása rendezvények szervezése, valamint „a magyarság tárgyi és szellemi kultúrájának hozzáférhetővé tétele és gyarapítása".

Ha a törvényt elfogadják, 2022. január 1-jétől léphet hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?