Észak-Korea: nem embernek való vidék

<p>Az ENSZ hét elején kiadott 372 oldalas jelentése, amely az emberi jogok helyzetét vizsgálja Észak-Koreában, minden korábbinál részletesebben tárgyalja a Kim-rendszer borzalmait. 18+-os tartalom, csak az erős idegzetűek olvassák tovább.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

„Onnantól mossák az agyad, hogy megtanulsz beszélni, óvodába jársz. Mindenhol ez megy, az oktatásban, a társadalomban, még otthon is. Azt akarják, hogy az emberek süketek és vakok legyenek, hogy ne tudjanak a külső világról és hogy ott mi történik” – tolmácsolja egy tanú beszámolóját a hétfőn közzétett, az észak-koreai emberi jogok helyzetéről szóló ENSZ-jelentés.

Az észak-koreai diákoknak – amellett, hogy folyamatosan a propagandát sulykolják beléjük – a nemzeti ünnepekre és állami ünnepségekre kell edzeniük megfeszített tempóban. Egy tanú a bizottság tokiói meghallgatásán azt mondta, egy egész félévet ki kellett hagynia az egyetemen azért, hogy felkészüljenek a csoportjával a Kim Ir Szen-stadionbeli fellépésükre. Amikor elájultak a tűző napon tartott, 10 órás edzésen, az edzőjük egy 8 éves fiú történetével biztatta őket, akinek egy hasonló előadás miatt nem kezelték a vakbélgyulladását. Belehalt, de társai hősként tisztelték, mert az életét a vezetők jelenlétében áldozta fel.

Cenzúra és propaganda

Észak-Koreában csaknem 500 sajtótermék van, ezekben azonban lényegében ugyanaz áll: a cenzúra által átengedett kevés anyag a Kim család életéről és az ország sikereiről. A külföldi újságoknak nyilatkozó emberek csak pozitív dolgokat mondhatnak, gyakran memorizáltatják velük az előre megírt válaszokat. Valódi internet-hozzáférést csak az egyetemeknek és az elit hivatalnokoknak biztosítanak. Számítógép-hozzáférése 2 millió embernek van, de ők csak az állami cenzúra által szűrt intranetet használhatják. A titkosrendőrség mindent lehallgat, illetve megfigyel.

Az egyik tanú bevallotta, hogy otthon rendszeresen nézett dél-koreai csempészett filmeket, bár nagyon félt, hogy lebukik. Több kereskedőt, akivel kapcsolatban volt, kivégeztek, és őt is felszólították, hogy jelenjen meg megtekinteni egyikük kivégzését. A hatóságok úgy ellenőrizték, ki néz tiltott tartalmakat, hogy mesterségesen áramszünetet okoztak, így nem lehetett a DVD-ket kivenni a lejátszóból, és lebukott az áldozat. Egy barátját, akit 2006 körül vettek őrizetbe dél-koreai filmek birtoklása miatt, egy hónapig alvásmegvonással és veréssel kínozták. Kapitalista tartalmak csempészetéért (például dél-koreai szappanoperák és pornófilmek) halálbüntetést vagy 10–15 év kényszermunkát szabtak ki.

A nyilvános ünnepeken való viselkedést is pontosan előírják. Ha a nyilvános ünnepségeken valaki nem kiáltja, amikor feltűnik a szeretett vezető, Kim Dzsong Un, hogy „Éljen 10 ezer évig!”, akkor feljelenthetik és megbüntethetik. Az országban csak a vezető személyi kultusza megengedett, minden vallás be van tiltva, mindenki kötelezően ateista. Többen is arról számoltak be: a Biblia birtoklásáért is kínzással vallattak embereket, hogy mondjanak el neveket a titkos gyülekezetükből.

Kényszermunkatáborok

A jelentés részletesen beszámol a négy ismert kényszermunkatáborról. Minél inkább politikai természetű a bűncselekmény, amit az egyén elkövet, annál valószínűbben végzi az észak-koreai Gulagon.

Az előzetes büntetés-végrehajtásban és a börtöntáborokban is elterjedt a kényszervallatás és a kínzás. Többen is arról számoltak be, hogy órákat kellett lábujjhegyen állniuk jeges vízben, amiből így éppen hogy kiért az orruk. Egy volt titkosrendőr elmondta, külön kínzótermek voltak berendezve, kampókkal a plafonon, hogy fejjel lefelé lógathassák az áldozatokat. Az egyik megszólalót, aki a börtönben 76-ról 36 kilóra fogyott, „galambpózban” lógatva verték, vagyis a kezeit hátrabilincselve félig álló helyzetbe volt kényszerítve. „Annyira fájdalmas volt, hogy azt gondoltam, jobb lenne meghalni.”

A munkatáborokról mindenki tud, azt tartják, aki oda bekerül, soha nem tér vissza. „Tudjuk, ha egy család egyik napról a másikra eltűnik, akkor nem kerülnek elő.” A négy nagy politikai fogolytábor közül a 25-ös számú a legkeményebb. Ha valaki innen élve kiszabadul, akkor sem képes túlélni, mert politikailag annyira stigmatizálódik. A műholdképek szerint a táborok a 70-es évek óta léteznek, egyre növekvő területen.

A táborokban a rabokat szabadon büntethetik az őrök, ezért gyakori, hogy ha valaki ügyetlenkedik, levágják a kézfejét vagy az ujját. Egy szemtanú arról számolt be, hogy a táborában lángszóróval végeztek ki egy embert, mert nem teljesítette a napi kvótáját. A megfeszített munka mellett a rabok ideológiai képzést is kapnak, hogy „jó útra” térítsék őket, és egymásra bűnözőkként tekintsenek. Az őrök direkt bizalmatlanságot szítanak a rabok között, egymás feljelentésére biztatják őket.

A kivégzett és betegség miatt meghalt embereket nem temetik el addig, amíg nem gyűlik össze egy tömegsírra való, a bányákban dolgozók pedig arról számoltak be, hogy gyakran találtak bomló emberi testrészeket. Az őrök azért is kivégeznek rabokat, mert túl hangosan horkoltak vagy a szabály ellenére belenéztek egy őr szemébe. A megaláztatás, az erőszak és az ételmegvonás mindennapos.

A szongbun-rendszer

Az ENSZ különösen aggályosnak találta a szongbun-rendszert, amely három fő kategóriába és több mint ötven alkategóriába sorolja az állampolgárokat. A szongbun-rendszer alapján választhat magának valaki lakhelyet, foglalkozást, kaphat egészségügyi ellátást, ez alapján állapítják meg, hogy milyen és mekkora büntetés szabható ki rá és mennyi élelmiszer-fejadaghoz juthat. A kategóriák alapján általános a diszkrimináció az országban, a felsőbb kategóriák gyerekeit arra tanítják, hogy ne álljanak szóba alacsonyabb rendűekkel.

A legalsó kategóriába a korábbi gyárosok, feltételezett kémek, katolikusok és buddhisták tartoznak. Úgy tartják, minél magasabb szongbunja van valakinek, annál közelebb áll az uralkodó Kim családhoz. A Japánból vagy Dél-Koreából betelepülteket kiemelt megfigyelés mellett szintén a legalsó kategóriákba sorolják be, és csak a nagyobb városoktól távol igényelhetnek lakhelyet.

A nők bántalmazása

Észak-Koreában a családon belüli erőszak igen elterjedt, de mivel a család magánügyének számít, a hatóságok nem is tehetnek semmit ellene. Nyílt titok, hogy a fiatal nőket katonák gyakran megerőszakolják vagy bántalmazzák, mivel a seregben hivatalosan nem élhetnek nemi életet. Nekik falaznak a feletteseik, még akkor is, ha társaik előtt hencegnek az esettel. A büntetés-végrehajtásban a nőknek motozáskor teljesen meztelenre kell vetkőzniük, és guggolásokat kell végezniük, hogy a hüvelyükbe vagy végbelükbe rejtett tárgyak előkerüljenek.

Egy nő arról számolt be, hogy amikor visszatért Észak-Koreába és elkapták, ugyanazzal a kesztyűvel vizsgálták meg a testüregeit, mint a többi, vele együtt előállított nőnek. 100 guggolást kellett végezniük, a csoportban egy idős asszony nem bírta, elesett, ellökve a mellette álló terhes nőt. Az őrök elvitték a kismamát, miközben szidták, hogy kínai fattyúval várandós. A nő pár nap múlva felbukkant a börtönben, ekkor már nem volt terhes, azt állította, elvetélt.

A Kínából terhesen érkező nőket minden esetben kényszerabortusz várja. Gyakran nem orvos hajtja végre, hanem veréssel, kemény fizikai munkával, a méhen ejtett szándékos sérüléssel vagy a szülés korai megindításával végzik. Jee Heon arról számolt be, egy alkalommal szemtanúja volt, amint a hatóságok arra kényszerítettek egy nőt, hogy a gyerekét az első mosdatáskor fojtsa vízbe.

Bezárva az országba

Az országot tilos elhagyni, akik szökéssel próbálkoznak, szörnyű kínzásra számíthatnak. Az egyik tanú elmondta, egyszer látott egy férfit, akit egy teherautó az orrán átszúrt karikánál fogva húzott körbe a városon. A helyieknek ki kellett állniuk és nézni a „látványosságot”. Egy korábbi titkosrendőr beszámolt arról, hogy mindenkit, akit határsértésen kaptak, árulóként kellett kezelniük. Azokat büntetik a legsúlyosabban, akik Dél-Koreába tartanak: aki kapcsolatba került Dél-Koreával, azt tárgyalás nélkül munkatáborba vagy kivégzőosztag elé viszik.

A jelentés az étkezéshez való jog súlyos megsértéséről is beszámol. 2011-es adatok szerint 6 millió ételsegélyre szoruló él Észak-Koreában. 2012-ben több mint 10 ezer ember halt éhen Észak- és Dél-Hwanghae tartományban. Egy tanú arról számolt be, hogy 12 embert látott éhen halni, többek között egy olyan idős férfit, aki egy ideje füvet tudott csak enni. Az állami ételadagok a felnőttek számára szükséges mennyiség negyedét fedezik, de az ENSZ szerint ezeket sem mindig kapják meg az állampolgárok. Egy nő szerint az éhezés Kim Dzsong Un idején súlyosbodott igazán.

Szankciók? Aligha...

Hétfőn Genfben ismertetették az emberi jogok észak-koreai helyzetéről készült eddigi legrészletesebb jelentést, melyet március 17-én terjesztenek az ENSZ Emberjogi Tanácsa elé. A vizsgálóbizottság ázsiai országból megszökött foglyok és börtönőrök vallomásaira, hírszerzési jelentésekre és sajtóbeszámolókra építette összefoglalóját. A testület elnöke, Michael Donald Kirby nyugalmazott ausztrál főbíró szerint Észak-Korea rémtettei a náci Németországét idézik. A jelentés négy ismert nagy munkatábort nevez meg, a politikai foglyok számát 80 és 120 ezer közé teszi, és részletezi a börtönökben elkövetett válogatott kínzásokat. A jelentés javasolja, hogy a rezsim vezetőit, köztük az országot az apja halála, 2011 vége óta vezető, 30 éves Kim Dzsong Unt állítsák a Nemzetközi Büntetőbíróság elé. Kína máris tiltakozott, így az ENSZ Biztonsági Tanácsa aligha fog egyetérteni a szankciókkal kapcsolatban. (Forrás: hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?