ESET: amit a Facebookra tesz, az ott is marad

Pozsony |

<p>A közösségi hálózatok alkalmazása során saját magunk védelmére is gondolni kell. „A veszély abban rajlik, hogy az ember fokozatosan ad meg információkat magáról. Ha mondjuk öt éve van fent a Facebookon, egy sereg magánjellegű információ megszerezhető róla” – mondta Peter Kováč, a rendkívül népszerű vírusirtó alkalmazásokat forgalmazó ESET informatikai vállalat jogi osztályának vezetője.</p>

Kováč rámutatott, ha valaki feldolgozza ezeket az információkat, akkor akár virtuálisan a célszemély identitását is felveheti, s ezzel megtéveszthet másokat. Annak is nagy gondja lesz, akinek feltörték az azonosítóját valamelyik közösségi oldalon, és ellopták a virtuális identitását.

„Amit egyszer kitettek az internetre, azt már nem lehet leszedni onnan. Ha például hozzászólunk egy vitafórumhoz, tudatosítani kell, hogy közlésünk egy olyan térbe került, ahol már nem tudjuk tovább ellenőrizni. Ha töröljük, akkor is elképzelhető, hogy valaki már lemásolta, és az információ elkezd terjedni. Az úgynevezett Gorilla-ügy szövegei is számtalan weboldalra felkerültek. Ha valaki el szeretné érni az eltávolítását, szélmalomharca kezd, mivel mindig kikerülhet egy újabb weboldalra. Amit egyszer nyilvánosságra hoztak, az gyakorlatilag visszavonhatatlan” – intett az informatikai  szakjogász.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?