Erőszakért 70 ezer korona kárpótlás

Pozsony. Hamarosan azokat a külföldieket is lehet majd anyagilag kárpótolni Szlovákiában, akik itt esnek áldozatul valamilyen bűncselekménynek, s amely következtében súlyos testi és lelki sérüléseket szenvednek.

Pozsony. Hamarosan azokat a külföldieket is lehet majd anyagilag kárpótolni Szlovákiában, akik itt esnek áldozatul valamilyen bűncselekménynek, s amely következtében súlyos testi és lelki sérüléseket szenvednek. Ugyanez vonatkozik azokra a szlovák állampolgárokra, akik az EU valamelyik országában szenvedtek el sérelmet.

Az összeg felső határa – hazaiak és külföldi állampolgárok esetében egyaránt – nem haladhatja meg a minimálbér ötvenszeresét, ami jelenleg 350 ezer korona lenne. Ha valakit megerőszakolnak, szexuálisan zaklatnak, a támadó által okozott egyéb egészségkárosodásért is lehet pénzt követelni, ezenkívül létezik erkölcsi kártérítés is. Jelenleg is igényelhető fájdalomdíj, az új törvény szerint azonban alanyi jogon járna. Ha valakit meggyilkolnak, a hozzátartozók 350 ezer koronát kapnának, a megerőszakolt személy fájdalmát 70 ezer koronával enyhítenék.

A Daniel Lipšic igazságügyi miniszter által előterjesztett javaslat értelmében az összeg megítélésekor szem előtt kell tartani az áldozat szociális helyzetét s azt is, a sértett nem provokálta-e ki támadóját, illetve nem okozta-e részben saját maga a sérüléseket. Ugyancsak figyelembe kell venni, a kártérítést követelő személy mit tett annak érdekében, hogy az összeget a bűncselekmény elkövetőjétől megkapja. Ha a tettes képtelen fizetni, az állam törleszt helyette, majd megpróbálja behajtani az összeget. A fájdalomdíjat kérvényezhetik azok is, akiknek támadóját nem sikerült kinyomozni. Ilyenkor a kártérítést az igazságügyi tárca fizeti ki, a kérvényt a bűncselekmény elkövetésétől számított 18 hónapon belül kell benyújtani. Nyomtatványok a szakminisztériumban lesznek, s csatolni kell az egészségkárosodásról szóló leletet, az áldozat anyagi helyzetét alátámasztó iratokat. A tárcának kötelessége lesz a kérvény benyújtásától számított három hónapon belül válaszolni. Ha a parlament elfogadja, a norma 2006. január 1-jén lép hatályba. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?