Erősödött a Smer, egyedül is alakíthatna kormányt

Pozsony |

<div>A Focus ügynökség aktuális közvélemény-kutatása szerint a Smer a szavazatok 39,1 százalékát szerezné meg, és így 76 mandátumra tenne szert, ami azt jelenti, hogy egyedül is képes lenne kormányt alakítani.</div><div>&nbsp;</div>

A második helyen a  #Sieť zárt 12,6 százalékkal, majd következik a Híd 7,3 százalékkal. Az első három helyezett javított a szeptemberi eredményéhez képest. A parlamentbe még három párt jutna be, a KDH (7,1 %), az SNS (6,1 %) és az SaS (5,2%) azonban rosszabb eredményt értek el, mint egy hónappal korábban. Míg szeptemberben az OĽaNO-NOVA koalícióra még a válaszadók 8 százaléka voksolt volna, addig mostanra ez az arány 6,7 százalékra csökkent. A koalíciónak a szavazatok 7 százalékát kellene megszereznie ahhoz, hogy parlamenti tényezővé válhasson. A parlamenten kívül rekedne az MKP (4,2 %) és az SDKÚ (2,8%) is.  A felmérést október 6. és 14. között végezték 1032 válaszadó megkérdezésével. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?