Építkezési adót vetnek ki

Pozsony |

<p>Több ezer euróval drágulhat az építkezés, ha a parlament jóváhagyja a smeres törvénytervezetet. Aki építkezik, minimum 10 eurót fizetne négyzetméterenként az önkormányzatnak.&nbsp;</p>

A szakmai szervezetek szerint a javaslat nemcsak jelentősen megemeli az építkezés költségeit, hanem teret ad a korrupciónak és a visszaéléseknek. A kormány ma tárgyal Richard Raši, Kassa főpolgármesterének és Igor Choma, Zsolna polgármesterének tervezetéről, a parlament elé novemberben kerül. A két smeres polgármester elképzelése szerint az önkormányzatok helyi rendelettel vethetnék ki az új, egyszeri illetéket. Az újabb adót a település kataszterében épülő új épületekért szedhetnék be, az alsó határ 10, a felső határ pedig 45 euró lenne négyzetméterenként. Az összegről az önkormányzati képviselők döntenek. Az illetéket az építési engedély kiadását követő 15 napon belül kellene befizetni, az adó az önkormányzat bevételét képezné. Az így beszedett illetéket oktatási intézmények, egészségügyi központ, zöldövezetek, szociális, kulturális és sportlétesítmények, utak, járdák építésére fordíthatja az önkormányzat. A beterjesztők azzal érvelnek, hogy a tervezet egyrészt elősegíti a települések fejlesztését, másrészt korrupcióellenes intézkedés, mivel pontosítja az építkezés feltételeit. Az elképzelés nem új keletű és megfelelő szabályozás mellett valóban hozzájárulhat a településfejlesztéshez. Jelenlegi formája azonban nem zárja ki, hogy a tulajdonos kétszer fizetne valamiért – véli Juraj Suchánek, a városfejlesztési intézet munkatársa. Ráadásul a jogszabálytervezet nem kötelezi az önkormányzatot arra, hogy a beszedett összeget az adott településrészen, és valóban fejlesztésre fordítsa. Suchánek szerint a tervezett illeték is túl magas lehet. „Bőven elég lenne, ha 10 euró lenne a felső határ. 100 négyzetméteres családi háznál 1000 euróra rúgna, ez a tulajdonosnak és az önkormányzatnak is elfogadható összeg lenne” – nyilatkozta az intézet munkatársa a TASR hírügynökségnek. Pozsony megye viszont 200 euróra emelné a fejlesztési adó felső határát. A polgármesterek már jelezték, hogy támogatják az új adót. „Nem rendszerszintű intézkedéssel akarják emelni az önkormányzatok bevételét. Ez nemcsak a befektetőket riaszthatja el, de jelentős terhet ró az építkezési vállalatokra is” – véli a nagyobb cégeket tömörítő Klub 500 szervezet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?