Enyhébb büntetést kapnának a drogosok

Pozsony |

<p>Enyhíteni akarja a főügyészség a büntetőjogi törvénykönyvet, hogy a kábítószerek birtoklásáért a jelenleginél enyhébb büntetésekről is dönthessenek a bíróságok.</p>

Peter Šufliarsky főügyészhelyettes úgy véli, hogy Szlovákiában drákói szigorral büntetik a kábítószer-kereskedelemmel összefüggő bűncselekmények elkövetőit. „A büntetések terén is haladni kell a korral” – mondta Šufliarsky, hozzátéve: a törvényekben különbséget kell tenni a fogyasztók és az eladók között.

„A jelenlegi jogszabályok például nem veszik figyelembe, hogy a kábítószerekkel összefüggő bűnözést szervezett bűnbanda végzi-e, hasonló szabályozás vonatkozik a fogyasztókra és dílerekre is. Különbséget kell tenni aközött, hogy egy bűnöző fogyasztó vagy eladó, ugyanis az utóbbi csoportba tartozó személyek sokkal ártalmasabb és súlyosabb törvényszegést követnek el” – állítja Šufliarsky.

A főügyészség tevékenységéről szóló jelentésből kiderül, hogy 2013-ban kábítószerekkel összefüggő bűncselekményekért összesen 2070 tettest ítéltek el, 29 személyt felmentettek, s tíz esetben a bíróság leállította az eljárást. A tavaly elítéltek között volt például Dušan Cinkota színész, akinél egy gramm pervitint találtak a rendőrök, amiért – igaz, visszaeső bűnözőként – nyolcéves szabadságvesztést kapott. Egy évvel korábban 1465, 2011-ben pedig 1431 személyt ítéltek el kábítószerekkel összefüggő bűnözésért.

Nem ez az első eset, hogy a hatóságok arról beszélnek, enyhíteni kellene a kábítószer tartásáért járó büntetéseket. Jelenleg akár ötéves szabadságvesztést is kaphat valaki azért, hogy kisebb mennyiségű marihuánát találnak nála. A főügyészség képviselője viszont először beszélt nyíltan arról, hogy az igazságtalanul szigorú büntetések fenyegetik azokat, akiknél az egyszerű használatra elegendő drogmennyiségnél is többet találnak. Azt, hogy mikorra készülhet el a Šufliarsky által tegnap bejelentett törvénymódosítás, egyelőre nem tudni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?