Közélet

Ennyit Lengvarský ajánlásairól - Mikas is Horvátországban nyaral

Hiába tanácsolja Lengvarský egészségügyi miniszter, hogy Szlovákiában nyaraljunk, ha a tiszti főorvos is Horvátországban szabadságol.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. július 7. 13:30

mikas lengvarský
- TASR-felvétel

Ján Mikas tiszti főorvos a nyári vakációt élvezi, mielőtt várhatóan elkezdődik a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Paradox módon az egészségügyi miniszter ajánlása ellenére sem úgy döntött, hogy Szlovákiában kap erőre.

Néhány nappal ezelőtt Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter felszólította a Szlovákia lakosait, oltassák be magukat a Covid-19 ellen. „Egyetlen dolog, amely megvéd bennünket a járvány harmadik hullámától – hangsúlyozta a szlovák közszolgálati televízióban tartott rendkívüli beszédében. Ugyanakkor azt is javasolta, az állampolgárok töltsék nyári szabadságukat Szlovákiában.

Kedden azonban a közösségi hálón olyan felvételek jelentek meg, amelyeken a tiszti főorvos horvátországi nyaralásáról készültek. Az információkat közvetlenül a Közegészségügyi Hivatalnál (ÚVZ) ellenőriztük. Rendkívül igényes munka után a Szlovák Köztársaság tiszti főorvosa szabadságra ment a szeretteivel, akikre tavaly és idén is nagyon kevés ideje jutott. Mivel rengeteg a munka, napi kapcsolatban marad a Közegészségügyi Hivatal munkatársaival” – mondta Dáša Račková, az ÚVZ szóvivője.

Račková azt is hozzátette, hogy Mikas be van oltva, és tiszteletben tartja az összes járványellenes intézkedést mind a zöld országban, mind miután hazajön. „A Horvátországban nyaraló szlovákiai emberek közül sokan felismerik a tiszti főorvost. Néhányan megszólítják, tanácsot kérnek tőle, mit tegyenek, ha hazatérnek” – mondta.

(pluska)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
orvosok

A költségvetés megvágása végeredményben az egész egészségügyre kihathat

koronavírus halottak napja

Jövő héttől megduplázódik a fekete járások száma az országban

Egy kisfiú küzdelme a mosoly mögött

Egy kisfiú küzdelme a mosoly mögött

Párkány

A magas átoltottságnak köszönhetően enyhébb hullámmal számolnak az orvosok

Legkésőbb januárban drágul nagyot a kenyér

Legkésőbb januárban drágul nagyot a kenyér

eva

Čaputová lánya is megszólalt az őt gúnyoló képviselő ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.