Eltűnt egy könyv

Az elmúlt napokban észleltem, hogy könyvespolcomról szőrén-szálán eltűnt egy könyv. Fontos, szinte hetenként kezembe vett, újra és újra fellapozott, mindig szellemi izgalmat, művészi élményt adó. Eleinte magamat kezdtem gyanúsítani hanyagsággal, rendetlenséggel. Arra gondoltam, hogy valahová elraktam, olyan helyre került zsúfolt könyvespolcomon, ahol már csak hosszabb kutatás után találom meg.

Egyik szabad délutánomon hozzáláttam a kereséséhez. Hiába. Végérvényesen el kellett fogadnom: eltűnt egy könyv. Persze ez nem megy olyan könnyen, mint ahogyan a gondolat megszületik. Talán mégis szórakozottságomban bepakoltam a vándortarisznyaként örökké vállamon lógatott fekete táskámba? Sorra vettem, hol, kinél fordultam meg az elmúlt napokban. Képzeletemben újra és újra autóbuszokra, villamosokra szálltam fel, árnyas fák alatti padokra ültem le. Sajnos így sem jöttem rá, mi módon történhetett: eltűnt egy könyv.

Sokáig űztem a gondolatot, kitalált és valós indokokat sorakoztattam fel ellene. Nem, az mégsem lehet. Ők nem olyanok, maguk is szeretik a jó könyvet, tisztelik a jövedelmük egy részéért könyvet vásárló embereket. A szót nem mertem kimondani, a tettet nem mertem tudatosítani… Szó nélkül zsebre vágni egy ritkaságszámba menő első kiadást? Ráadásul fittyet hányva arra, hogy a szerző névre szóló ajánlása növeli értékét? Elfeledve, hogy tulajdonosa esetleg órákon át állt sorba a könyvesbolt előtt? Lekicsinylően semmibe venni a sokszor elmesélt élményt, mely a dedikálás perceit idézi?

Nem, mégsem gyanúsíthatom meg a barátaimat! Letagadhatatlanul él bennem a gyanú, de konkréten senkit sem gyanúsíthatok. Csupán szomorúan állapítom meg: eltűnt egy könyv. Azt hiszem, végleg elbúcsúzhatom tőle. Vagy talán mégsem? Biztosan csak kölcsönvette, és elfelejtett szólni. Beleolvasott, és őrá is olyan hatást tett, hogy szórakozottan, gondolataiba merülve vitte haza. Talán mégsem az történt, amit még előbb hittem. Van remény, hogy visszakerül hozzám az eltűnt könyv.

Sajnos, mivel én nem nélkülözhetem, újra megvettem — a második kiadását. A gondolatok, az élmények ugyanazok. Szinte naponta fellapozom, termékenyítő szellemi erőforrásaiból merítek. De ez már nem az a könyv. Vele már más emlékek járnak. Csak közvetetten kapcsolódnak hozzá az író személyiségét, barátságos szavait őrző emlékek. Egy eltűnt könyvet idéz, benne az ajánlást. S azt, hogy eltűnt egy könyv. (1981)

Dusza István