Elmozdulás Beneš-ügyben

<p>Kedden délután tárgyalta az EP Petíciós Bizottságának koordinátori ülése a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos petíciót. A szlovák diplomácia, illetve néhány szlovák EP-képviselő mindent megtett azért, hogy megakadályozza a kérdés napirendre vételét. Ez nem sikerült, mivel az EP összes frakciója támogatta Csáky Pál EP-képviselő (MKP) javaslatát a megtárgyalásra, illetve a közös határozat meghozatalára.</p>

A döntés értelmében az EP Petíciós Bizottsága levélben fordul a szlovák parlamenthez, amelyben a 2007-es parlamenti határozat megváltoztatásának lehetőségét is felvetik, illetve a cseh parlament 1997-es döntésének követésére szólítják fel a szlovák törvényhozást. Mint az ismeretes, a cseh parlament 20 évvel ezelőtt, a cseh–német alapszerződés ratifikálása alkalmával fejezte ki sajnálatát a németekkel szembeni atrocitások miatt a második  világháború utáni időszakban, illetve kért bocsánatot a németek kiűzése és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása miatt. A szlovák parlament ugyanakkor 10 éve épp ellenkezőleg cselekedett: támogató tartalmú nyilatkozatot fogadott el a dekrétumokról. Az EP minden frakciója elutasítja a kollektív bűnösség elvének alkalmazását,  és nagyra értékeli Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök két héttel ezelőtti nyilatkozatát, amely szerint a 20 évvel ezelőtti cseh lépés példa kíván lenni mások számára is. 

Brüsszel, 2017. február 28.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?