Elkoboznák a részegen vezetők gépkocsiját

Pozsony |

<p>Míg télen a jég és a korai sötétség jelent veszélyt az utakon, addig nyáron a meleg, a sűrű forgalom és a hétvégi, tapasztalatlan sofőrök növelik a kockázatot.&nbsp;A rendőrség szerint minden évben megismétlődő jelenség, hogy a sofőrök a száraz utakon s jó időben megbátorodnak, túllépik az előírt sebességet, ami nemegyszer tragédiához vezet. Idén nyáron szerencsére kevesebb tragédia történt az utakon, mint tavaly, a bírságokat bizonyára így is szigorítani fogják.</p>

Közlekedésbiztonsági szempontból a nyári hónapok is kockázatosak, a rendőrség ezért júliusban és augusztusban gyakrabban tartott közúti ellenőrzéseket. „A rendőrök nemcsak az előírt sebesség betartására, hanem az ittas sofőrökre és azokra a gépjárművezetőkre is ügyeltek, akik agresszív és felelőtlen vezetéssel veszélyeztették a közúti forgalom többi résztvevőjét” – mondta lapunknak Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 2013-as turistaszezonhoz képest idén 134 balesettel kevesebb történt az utakon, konkrétan 2254. A karambolok során 50 ember vesztette életét, ami hárommal kevesebb, mint 2013-ban. Ugyanakkor 59-cel csökkent a súlyos, 36-tal pedig a könnyű sérültek száma.

Éves szinten több lesz az áldozat

Az idei baleseti statisztikát csak a nyári adatok javítják némileg. Az év első hat hónapjának baleseti statisztikái alapján szinte biztos, hogy az idei év még tragikusabb lesz a tavalyinál. Januártól augusztus végéig 179 ember halt meg az utakon közúti balesetek során, ami ötvennel több, mint 2013 ugyanazon időszakában.

A legrosszabb eredményt a belügyminisztérium honlapján közzétett adatokból a Nyitrai kerület érte el, ahol az áldozatok száma 191 százalékkal emelkedett, a második helyen a Pozsonyi kerület van 133 százalékos növekedéssel. Az áldozatok jelentős része, 68 gyalogos, bicikliző vagy motorkerékpáros volt.

Részegek autó nélkül?

Az utakon nyáron több volt a részeg sofőr is; a rendőrség szerint az iszogatástól, úgy tűnik az sem riasztotta el őket, hogy egy ezrelék feletti alkoholszintért már rács mögé kerülhetnek.

A Nemzetközi Közúti Közlekedési Ügynökség tegnap egy egyedi büntetési formával rukkolt elő, amely csökkenthetné az ittas sofőrök számát az utakon. Azt javasolja, hogy a rendőrség kobozza el azok gépkocsiját, akiknek a vérében egy ezreléknél is magasabb véralkoholszintet mérnek. František Turák, az ügynökség igazgatója a javaslatról tárgyalni akar az érintett minisztériumokkal. „Mindenki látja, hogy a szigorú bírságok vagy a szabadságvesztés veszélye sem hozta meg a kellő eredményt, sokkal radikálisabb megoldásra, például a magántulajdon lefoglalására lenne szükség. Büntetésre összekaparják valahogy a pénzt, de ha elvennék az autójukat, azt már mindenki megérezné, és háromszor is meggondolná, hogy iszik-e vezetés előtt” – véli Turák. A hatóságok ezt az intézkedést túl radikálisnak tartják, Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány ugyan támogatja a büntetések szigorítását, viszont az autó lefoglalása helyett inkább rövidebb, egy-két hetes börtönbüntetést vagy közhasznú munkát vezetne be a részeg sofőröknek.

Szüleiket utánozzák a fiatalok

Mint minden országban, Szlovákiában is a fiatal, tapasztalatlan sofőrök jelentik az egyik legnagyobb kockázatot az utakon, főleg olyankor, amikor túlértékelik saját képességeiket. Erről tanúskodik egy kedden Pozsonyban történt tragikus baleset is. Egy 30 éves fiatal vállalkozó biztonságosnak vélt BMW X5-ös gépkocsijával nekihajtott a Kikötői-híd korlátjának, sérüléseibe a helyszínen belehalt. A rendőrség még ugyan nem zárta le a vizsgálatot, azt már viszont közzétették, hogy a tragédia minden bizonnyal azért történt, mert a sofőr a nedves úton túl gyorsan hajtott.

Az Európai Autósiskolák Szövetségének (EFA) felmérése szerint az autósiskolák diákjainak többsége anélkül jut hozzá a jogosítványhoz, hogy tudatosítaná, mennyire változnak az útviszonyok rossz időjárásban, téli fagyok vagy nyári és őszi zivatarok során.

Azt, hogy milyen fontos a gumiabroncsok állapota, illetve a nyári és a téli abroncscsere, a fiatal sofőrök csupán 38 százaléka tudatosítja. A kezdők kétötöde tudja megnézni az olajszintet, s nem képes utántölteni a fagyálló szélvédőmosót. Érdekes mutató, hogy az Európai Unióban csak az oktatók fele tanítja a kezdő sofőröket arra, hogyan kell vezetni rossz időben, sűrű havazásban vagy viharban.

Az autósiskolai oktatók tapasztalatai Európa-szerte azt igazolják, hogy a fiatalok szüleiktől tanulják meg a rossz vezetési szokásokat. Később, például az autósiskolai tanfolyam során már nagyon nehéz leszoktatni őket erről, különösen olyankor, ha évekig figyelték, milyen stílussal vezetnek szüleik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?