Elfogulatlanul hajthatatlanok

Nyitra. Panasszal fordult Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a Nyitrai Járási Rendőrparancsnokság bűnügyi részlegének igazgatójához, hogy vizsgálja felül beosztottjai elfogultságát védencével szemben. Az ügyön dolgozó tizenöt rendőr, nyomozó és jegyzőkönyvvezető a múlt héten válaszolt Kvasnica tiltakozására és mindannyian azt írták, nem érzik magukat elfogultnak.

„Annyi kérdés merült már fel a védencemet ért támadás körülményeinek kivizsgálása, valamint szeptember 9. kihallgatása körül, hogy erős kételyeim vannak a rendőrök elfogulatlanságát illetően. Hogy is lehetnének elfogulatlanok, amikor jól tudják, hogy ha a hamis tanúzás miatt bírósági eljárás indulna Malina Hedvig ellen, akkor őket tanúként fogjuk beidéztetni és a vizsgálat minden részletére rákérdezünk? Ezért nem fogadtam el a válaszukat és a felettesükhöz fordultam panasszal” – mondta lapunknak Kvasnica. Az ügyvéd mind a tizenöt érintett esetében külön panaszlevelet írt. A bűnügyi részleg igazgatójától, Juraj Andraškótól szerettük volna megkérdezni, mikor születik döntés, de mint a titkárságán megtudtuk, június 15-ig szabadságon lesz.

Megengedhetetlen nyomásgyakorlás

Mint arról már írtunk, a nyitrai rendőrség nem juttatta el belügyminisztérium ellenőrzési osztályának az előző tiltakozást sem, pedig a törvény szerint ez a szerv hivatott foglalkozni a rendőrök elfogultságával. Legalábbis olyankor, amikor rendőrök által elkövetett bűncselekmény gyanúja áll fenn, mint a szeptember 9-i kihallgatással kapcsolatban. Malina Hedvig szerint a nyomozók álságos indokkal vitték be a rendőrparancsnokságra, nem engedték, hogy ügyvédet hívjon, beleegyezése nélkül videófelvételt készítettek róla, nyomást gyakoroltak rá, gyalázták, és többször is megfenyegették: ha nem vallja be, hogy kitalálta az egész támadást, akkor előzetes letartóztatásba helyezik. Ha a lány igazat mond, a jogászok szerint megengedhetetlen nyomásgyakorlás, sőt zsarolás történt, ami nem csak a rendőrök elfogultságát igazolná, de a büntetőjogi felelősségre vonásuk sem maradhatna el.

Nem adják ki a felvételt

A rendőrség cáfolja, hogy törvénytelenül járt el a kihallgatáson, szerintük ezt igazolja az videófelvétel is, de ezt az ügyvéd többszöri kérésére sem adták ki. A belügyminisztérium szóvivője, Erik Tomáš azt mondta, a felvétel a nyomozás jegyzőkönyvének része és csak a vizsgálatot vezető nyomozó engedélyével adható ki. Viszont a lapunk által megkérdezett jogászok szerint a perrendtartás nem szabályozza a kihallgatásokon készült felvételek kezelését. „A Btk. alapján a nyomozás jegyzőkönyvébe betekinthetnek és erről másolatot készíthetnek a tanúk és vádlottak ügyvédjei. A jegyzőkönyv részét képezik a tárgyi bizonyítékok, valamint a kihallgatásokon készült hang és képfelvételek is, tehát az ügyvéd ezekbe is betekinthet. Ha itt ez mégsem történhetett meg maradéktalanul, akkor elképzelhető, hogy a felvétel valóban a tanú beleegyezése nélkül készült és ez valószínűleg látható is rajta” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő nyitrai ügyvéd. Az ügyvéd nem láthatta azt a blúzt sem, amelyet védence a támadáskor viselt, és azt a borítékot sem, amelyben postán visszaküldték okmányait.

A hamis tanúzás ügyében folytatott vizsgálatot Ladislav Gužík nyomozó vezeti. Szerettük volna megkérdezni, ha rajta múlik, miért nem adja ki az ügyvédnek a bizonyítékokat, de miután bemutatkoztunk, azt mondta, a médiával egyáltalán nem kommunikál. Gužík őrnagy információink szerint alig egy éve került a zsolnai rendőrparancsnokságról Nyitrára, és rögtön őt bízták meg a Malina-üggyel. Az Oščadnica-i származású rendőr a tavalyi helyhatósági választáson ringbe szállt szülőfalujában a polgármesteri posztért is, de a négy induló közül ő kapta a legkevesebb szavazatot. (-bec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?