Elfogadták a terrorellenes törvénycsomagot

Pozsony |

<p>A parlament a várakozásoknak megfelelően elfogadta a terrorellenes törvénycsomagot, amelynek értelmében jelentősen kibővül a rendőrség és a titkosszolgálatok hatásköre.&nbsp;</p>

A parlamentben elfogadták a Büntető Törvénykönyv és még tíz jogszabály módosítását. Ezek definiálják többek között a "terrorista bűncselekmény" fogalmát, a terrorista csoport alapításáért, működtetéséért és támogatásáért kiszabható büntetés alsó határa pedig nyolcról tíz évre módosul. A bíróság ezentúl indoklás nélkül is elrendelheti a terrorista tevékenységgel vádolt személy előzetes letartóztatását. A módosított jogszabályok rendelkeznek a tanúvédelemről, valamint a fegyverek és a kényszerítő eszközök használatáról is a rendőri beavatkozások során.  A rendőrök hatáskörét elsősorban az őrizetbe vétel és a járművek átvizsgálása terén bővítik. A katonai hírszerzés a szlovák titkosszolgálattal (SIS) megegyező hatáskörökhöz jut a terrorelhárítás terén. Ez utóbbi kezdeményezésére a bíróság elrendelheti a terrorizmust, illetve a szélsőséges vallási vagy politikai ideológiákat propagáló honlapok beszüntetését. A közterületen elhelyezett kamerák felvételeit kötelező lesz a SIS rendelkezésére bocsátani, ha az igényt tart rájuk. Tegnap az alkotmányt is módosították a terrorellenes intézkedéscsomag keretében. A módosítás értelmében a jövőben terrorizmusgyanús személyek esetében az őrizetbe vétel felső határideje a jelenlegi 48 óráról 96 órára módosul.  Az alkotmánymódosítást 95 politikus szavazta meg. A Smer mellett igennel voksoltak a Híd képviselői, és két független, Štefan Kuffa és Miroslav Kadúc.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?