Elbúcsúztatták a magyar-szerb határt őrző szlovák kontingenst

Szeged |

<p><span id="ctl05_lbLead">Elbúcsúztatták</span>&nbsp;a magyar-szerb határt őrző szlovák kontingenst, ezzel véget ért a visegrádi országoknak (V4) a határrend fönntartására indított közös művelete. A második váltásként, novemberben érkezett félszáz rendőr munkájáért Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka mondott köszönetet hétfőn Szegeden.</p>

A vezérőrnagy kijelentette, a magyar határokon rend van, és ez részben a szlovákiai rendőröknek köszönhető. Korábban a magyar-szerb határt naponta ezer, esetenként tízezer ember lépte át illegálisan, többször megtagadva az együttműködést a magyar hatóságokkal, néha az erőszaktól sem visszariadva - tette hozzá.

Magyarország a jogi, a technikai határvédelmen és az ehhez szükséges humánerőforráson nyugvó új határvédelmi rendszert vezetett be. A feladathoz szövetségeseket keresett, és a szlovákiai rendőrök voltak az elsők, akik segítségül érkeztek - közölte Balogh János.
    
Hozzátette, az elvégzett munka meghozta eredményét, ma már csak elvétve, naponta alig néhány ember próbálja meg illegálisan átlépni a magyar-szerb határt. Azokat pedig, akiknek ez sikerül, néhány száz méteren belül elfogják - hangsúlyozta a tábornok, köszönetet mondva a Magyarországon szolgáló, de munkájukkal az Európai Uniót és a közösség minden állampolgárát is védő szlovákiai rendőröknek.

A szintén a magyar-szerb határon szolgáló cseh és lengyel egyenruhások már december első felében befejezték munkájukat. A szlovák és a cseh rendőrök, valamint a lengyel határőrök feladata a határátkelőhelyek közötti biztonsági határzárral védett zöldhatár őrzése, gyalogos, illetve gépkocsizó járőr- és figyelőszolgálat ellátása, valamint az ország belsejében végzett ellenőrzések támogatása volt. Intézkedni magyar rendőri felügyelettel, a magyar jog alapján tudtak. A külföldi egyenruhások a magyar rendőrökkel és katonákkal láttak el közös járőrszolgálatot. Saját egyenruhájukat, fegyverüket viselték, saját szolgálati gépkocsijukat is használták, és V4 feliratú karszalagot hordtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?