Elballagtak az esztergomi végzősök

Esztergom. A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola több mint kettőszáz végzős hallgatója szerdán délután búcsúzott az intézményétől. A kollégium udvarán tartott búcsúzás után a Bazilikában ünnepi misére került sor, majd az ünnepség kötetlenebb formában folytatódott a Díszteremben.

Esztergom. A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola több mint kettőszáz végzős hallgatója szerdán délután búcsúzott az intézményétől. A kollégium udvarán tartott búcsúzás után a Bazilikában ünnepi misére került sor, majd az ünnepség kötetlenebb formában folytatódott a Díszteremben. A középiskolások közül a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola diákjai (átvéve a megszűnt Hell József Károly szakközépiskola hagyományát) már péntek este elkezdték a ballagást. A fáklyás menet a Bazilika parkolójától a Széchenyi térig vezetett, a diákok fejükön bányászsisakkal, kezükben fáklyával vonultak. A szombati ünnepségek a középiskolákban zajlottak, majd a hagyományoknak megfelelően a város középiskolásai a Széchenyi téren gyülekeztek, ahol a Városi Közös Ballagáson vettek részt. Az esztergomi önkormányzat nevében Magyar György, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke köszöntötte a végzős diákokat. (S. Gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?