Egyre rosszabb Szlovákiában élni

Pozsony |

<div>A második Fico-kabinet tavalyi hatalomátvétele óta sokat romlott a lakosság életminősége Szlovákiában &ndash; derül ki a londoni Legatum Institute legújabb jóléti toplistájából (Prosperity Report). Míg a jobboldali Radičová-kabinet idején a 2010-es 37. helyről 2011-re a 32. helyre tornászta fel magát az ország, idén már csak a 38. helyen végzett.</div><div>&nbsp;</div>

A Legatum Institute öt éve kezdte el vizsgálni az államok gazdasági, oktatási, szociális és egyéb teljesítményét. Célja, hogy szakítson a jólétet egyszerűen a gazdasági mutatókkal – például az egy főre eső GDP-vel – mérő megközelítéssel, összetettebb módon vizsgálja, mely országokban a legjobb, illetve a legrosszabb élni a világon. Ennek megfelelően a 142 országot felsoroló rangsort az anyagi jelzőszámok figyelembevételén túl olyan ismérvek alapján állítják össze, mint a mindennapi élet biztonsága, a személyes szabadság biztosítása, az egészségügyi ellátás és az oktatás színvonala, az emberek szociális helyzete stb. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy az Egyesült Államok ugyan a világ leggazdagabb országa, ám mégsem került a Legatum listájának élére. Csupán a 11. helyet szerezte meg, és a gazdasági teljesítményt mérő mutató alapján összeállított listán az első húszba sem fért be. Norvégia viszont öt éve tartja első helyét. Szlovákiában a legnagyobb problémát továbbra is a hatalmas munkanélküliség jelenti, így nem csoda, hogy a Legatum Institute által megkérdezettek csak alig valamivel több, mint 8 százaléka szerint könnyű munkát találni. A válaszadók 73 százaléka ráadásul úgy látja, hogy kiterjedt korrupció fertőzi a vállalatok és a kormányzat munkáját is. Az említett tényezők az elmúlt években tovább romlottak, így nem meglepő, hogy Szlovákia a két évvel ezelőttihez képest hat helyet esett vissza a listán, és mára már csak a 38. (mi)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?