Egyre közelebb a hármas összefogás, a Híd kimarad

Döcögve halad az ötpárti egyeztetés
Pozsony |

Éles konfliktussal zárult szlovákiai magyar pártok csütörtöki egyeztetése. Az MKP és a Híd egymást hibáztatja, amiért nem sikerült kompromisszumra jutni, miközben egyre valószínűbbnek tűnik egy hárompárti összefogás, melyből a Híd már biztosan kimarad.

Csütörtök délelőtt ismét tárgyalóasztalhoz ült az MKP, a Híd, a Magyar Fórum, az Összefogás és az MKDSZ, hogy a jövő évi parlamenti választás előtti együttműködésről egyeztessenek. A feleknek 3 fő kérdésben kellett volna megegyeznie. Az első fontos téma a Smer kizárása volt, melyhez főként az MKP, az Összefogás, és a Magyar Fórum ragaszkodik. A Híd azonban azon az állásponton volt, hogy a választás előtt egyelőre egyetlen pártot sem zárnak ki az esetleges kormánykoalícióból. A második kérdés a Híd elnökét érintette, mivel Simon Zsolt (Magyar Fórum), valamint az Összefogás mozgalom is ragaszkodott hozzá, hogy Bugár Béla ne induljon a közös listán. A harmadik pont pedig az lett volna, hogy milyen formában fognak össze a pártok, és hogy kinek a listáján indulnak. A tárgyalás azonban hamar félbeszakadt, mivel a Híd és az MKDSZ delegációját távozásra szólították fel.

Egymásra mutogatnak

Az MKP és a Híd az ezt követő sajtónyilatkozataikban egymást hibáztatták a kialakult helyzetért. Králik Róbert, az MKP sajtótitkára röviddel a tárgyalások után közölte, hogy az MKP, a Magyar Fórum és az
Összefogás elutasítja a Smerrel való kormányzati együttműködést, a Híd és az MKDSZ pedig ebbe nem akar beleegyezni. Magdeme Klára, a Híd szóvivője viszont úgy fogalmazott, hogy a párt delegációja
mindaddig a tárgyalóasztalnál maradt, míg onnan el nem küldték őket.

„A ma reggeli tárgyalások végén, ultimátumok után, az MKP arra kérte a Híd és az MKDSZ delegációit, hogy hagyják el a termet. Tették ezt azután, hogy elutasítottak bárminemű kompromisszumos javaslatot, amelyet a Híd és az MKDSZ delegációi tettek”

– tájékoztatott a szóvivő.

Menyhárt: nem küldünk el senkit

Menyhárt József, az MKP elnöke szerint szó sincs arról, hogy bárkit is kitessékeltek volna a délelőtti ötpárti egyeztetésről.

„A tárgyalások egyszerűen be lettek rekesztve, mivel a felek nem tudtak egy kardinális kérdésben megegyezni. Nem azért hívunk be valakit egy tárgyalásra, hogy aztán kitessékeljük, kitegyük, vagy elküldjük. Nem erről van szó. Nálunk a héten elnökségi döntés született arról, hogy kulcsfontosságú szempont a Smerrel, és SNS-szel, és a Kotlebáékkal való nem-együttműködés. Mi emellett végig kitartottunk”

– nyilatkozta lapunknak az MKP elnöke.

A Híd kizárná az OĽaNO-t

Ravasz Ábel, a Híd alelnöke lapunknak elárulta, hogy a Híd két kompromisszummal érkezett a tárgyalásokra, ebből az egyik az OĽaNO-val való együttműködés kizárása volt.

„Az első javaslatunk az volt, hogy a pártok csak a parlamentbe jutás után hozzanak közös döntést azzal kapcsolatban, hogy kivel működnek együtt a kormányalakítás során. A partnereinknek viszont fontos volt, hogy már a választás előtt kizárják a Smert. Ebben az esetben azt ajánlottuk, hogy ha már valakit mindenképpen kizárunk a választás előtt, akkor ne csak a Smert, hanem az OĽaNO-t is. Erre semmilyen formában nem volt hajlandó az MKP delegációja”

– nyilatkozta a romaügyi kormánybiztos, hozzátéve, hogy a tárgyalás ezt követően félbe is szakadt. Arra a kérdésre, hogy a Híd miért akarja az OĽaNO-t kizárni az együttműködésből, Ravasz azt válaszolta, hogy a Hídnak az OĽaNO-val komoly konfliktusai vannak, és nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy Matovičékkal egy koalícióban legyenek.

Menyhárt József nem kívánta kommentálni a Híd ajánlatát.

„Hogy a Híd kit zár ki, és kit nem, az a saját magánügye”

– reagált az MKP elnöke.

Mózes: a Híd komolytalan

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke szerint a Híd utolsó pillanatban tett ajánlata egy komolytalan lépés volt.

„Gondolhatunk bármit Igor Matovičról, de az ő és a Smer tevékenysége között diametrális különbség van. Ne felejtsük, hogy a Smer maffiaállamot épített, és gyakorlatilag szétlopta az országot, Matovič politikai hibáinak listája azért jóval rövidebb ennél. Azt is tisztán kell látni, hogy ha az OĽaNO bejut a parlamentbe, akkor nélkülük valószínűleg nem lehet egy jobboldali kormányt létrehozni. Vagyis ha valaki kizárja Matovičot, ezzel tulajdonképpen azt üzeni, hogy nem akar kormányváltást”

– magyarázta lapunknak az Összefogás elnöke.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke szerint ez az ajánlat is annak a bizonyítéka, hogy a Híd továbbra is erősen ragaszkodik a Smerhez.

„A Híd azon javaslata, miszerint majd a választás után eldöntjük, hogy kivel működjünk együtt és kivel nem, ez egyenlő a Híd tipikus, harmadik mondatos módszereivel”

– mondta Simon.

összefogás

Összefogás, mint választási párt

A csütörtöki tárgyalásokon az MKP-nak, a Magyar Fórumnak és az Összefogásnak arról végül sikerült megegyeznie, hogy az idő szűkösségére való tekintettel az Összefogás mozgalomból választási párt lesz, és átnevezik a Magyar Közösségi Összefogásra (Maďarská komunitná spolupatričnosť). Mózes Szabolcs elmondta, hogy ezt a döntést sürgősen meg kellett hozni, hiszen a csütörtöki nap volt az utolsó, amikor lehetőségük volt rá, hogy megtegyék a kellő jogi lépéseket a párt átnevezéséhez. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke ugyanis hétfőn jelenti be hivatalosan a jövő évi parlamenti választás időpontját, ekkor pedig már késő lenne intézkedni.

„Mi a magunk részéről megtettünk mindent, amit kellett, biztosítottuk a jogi keretet a tényleges összefogáshoz. Innentől már a többieken múlik, mi nyitottak vagyunk”

– mondta az Összefogás elnöke.

Menyhárt óvatos

Menyhárt ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott, nem jelentette ki egyértelműen, hogy az MKP jelöltjei a választási párt listáján indulnak.

„Az Összefogás hajlandó átnevezni magát, ez egy fontos lépés a részükről. Viszont azt látni kell, hogy csupán akkor lehet egyértelműen tovább lépni ebben az ügyben is, ha tisztázva lesznek a feltételek. Ez egy lehetőség, meg kell néznünk, hogy mit tudunk kihozni belőle”

– mondta az MKP elnöke.

Simon Zsolt szintén nem jelentette ki egyértelműen, hogy a Magyar Fórum a választási párt listáján indul. „Az ehhez vezető úton ez az első nagy és fontos lépés” – fogalmazott a Magyar Fórum elnöke.

Híd

A Híd így kimarad

A fejlemények után a Híd nem sokkal később kijelentette: nem csatlakozik a magyar pártok összefogásához. "A tárgyalásokat jelenleg lezártnak tekintjük. Inkább arra összpontosítunk, ami a választóinknak a legfontosabb: a nemzetiségi kisebbségek képviselete a kormányban, valamint a parlamentben” – közölte Magdeme Klára. Hozzátette: pártja azt is nehezményezi, hogy a választási párt létrehozásáról csak azután értesítették őket, miután a delegáció elhagyta a tárgyalóasztalt.

„Előttünk is és a választóink előtt is megjátszották magukat. Szomorú, hogy egy újonnan alakult párt már a politikai pályafutása elején rögtön féligazságokat közöl. Arról nem beszélnek például, hogy a Híd mindenben kompromisszumot ajánlott”

– közölte a szóvivő.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?