Egymilliárd euróba kerül a harmadik szociális csomag

Nyitra |

<p>Az államnak osztoznia kell polgáraival a gazdasági sikereken - jelentette ki a Smer mai ünnepi ülésén Robert Fico pártelnök. A miniszterelnök bemutatta a kormány harmadik szociális csomagját, amely a tervezett 400 millió helyett egy milliárd eurójába fog kerülni az államnak.</p>

A harmadik szociális csomag a kormányprogram része lesz, amennyiben a Smer tagja lesz az újonnan alakuló kormánynak. "2016-ban elkészítjük és elfogadjuk az összes szükséges jogszabályt, majd 2017-től a gyakorlatba is átültetjük elképzeléseinket" - ígérte Fico. A harmadik szociális csomag első és legfőbb célja 100 ezer új munkahely teremtése 2020 végéig. Ezt a strukturális munkanélküliség csökkentésével, a pályakezdők foglalkoztatásának növelésével, valamint a leszakadó járásoknak szánt támogatásokkal érnék el. Második lépésben csökkentenék a vékony keresetű munkavállalók egészségügyi járulékait azáltal, hogy emelnék az adóalap-csökkentő tételt. Az intézkedésre 90 millió eurót szánnak, és 780 000 alkalmazottat érintene. A Smer továbbá lakásokat osztana a fiatal pályakezdőknek, köztük a kezdő tanároknak is. Ficóék 5000 önkormányzati lakás felépítésének támogatását tervezik. A lakók csupán a rezsiköltségeket fizetnék. A kormány 90 millió eurót osztana szét erre a célra az önkormányzatok között. További 50 milliót szánna a kormány a kollégiumok felújítására, a kisnyugdíjasok karácsonyi nyugdíjának megduplázására, 100 milliót pedig a régiós úthálózat fejlesztésére. 30 millió euróból fedeznék az ingyenes autóbusz-közlekedést a hátrányos helyzetű utasok számára. A maradék 100 milliót az állampolgárok biztonságára fordítaná a kormány. 2500-ra emelnék Szlovákia rendőri állományát, a rend őrei jobb kiképzést és jobb felszerelést kapnának. A hadsereg speciális egységeinek ütőképességét is erősítenék. Bár a harmadik szociális csomagra szánt kiadások az eddigi legmagasabbak, Fico szerint ez nem lesz negatív hatással az államháztartási hiány csökkentésére. "Továbbra is csökkenni fog az államadósság" - ígérte Fico, hozzátéve: a csomag "szolidaritást fejez ki, és egyben pozitív hatása lesz a gazdasági növekedésre valamint a foglalkoztatottságra is". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?