Egymásba bort, Lintnerbe lelket öntöttek

Pozsony. Sem a Nemzetbiztonsági Hivatal lehetséges új igazgatója, sem a megüresedő főügyészi szék esetleges várományosa nem került szóba a Koalíciós Tanács kedd esti ülésén. A házigazda, az Új Polgári Szövetség (ANO) gazdag programot állított össze, főleg gazdasági témákkal foglalkoztak.

Pozsony. Sem a Nemzetbiztonsági Hivatal lehetséges új igazgatója, sem a megüresedő főügyészi szék esetleges várományosa nem került szóba a Koalíciós Tanács kedd esti ülésén. A házigazda, az Új Polgári Szövetség (ANO) gazdag programot állított össze, főleg gazdasági témákkal foglalkoztak. Talán ezért is tárgyaltak több mint három óra hosszat, de nem kizárt, hogy azért húzódott el a megbeszélés, mert a partnerek koccintással kezdték. Mikuláš Dzurinda a tanácskozás után elismerte: mielőtt rátértek a komoly gazdasági kérdésekre, gratuláltak Pavol Ruskónak, akinek vasárnap délben fia született. A miniszterelnök pálinkát vitt ajándékba az egyébként absztinens Ruskónak. Az ANO elnöke „jó száraz bort” hozott, árulta el Dzurinda. A kormányfő a négypárti egyeztetés után Ľubomír Lintnerrel négyszemközt beszélgetett – bevallása szerint megpróbált lelket önteni belé, miután kétszer vereséget szenvedett a parlamentben az alelnökválasztás során. A miniszterelnök a bizalmas beszélgetés után ennyit szögezett le: Lintner felelősségteljes ember.

A partnerek kedd éjjel megegyeztek, hogy felülbírálják a mohi erőműről hozott korábbi döntést, azaz új elemzéseket dolgoztatnak ki, és megvizsgálják, előnyösebb és olcsóbb megoldás-e befejezni az erőművet. Mivel az ANO-s kulturális miniszter műhelyéből származó, a közszolgálati médiáról szóló törvényekkel kapcsolatban is kételyek merültek fel, létrejön egy koalíciós bizottság, mely véleményezi a tervezeteket. A partnerek eltérően vélekednek az egészségügyi reformról, illetve arról, mely betegségek kezeléséért kelljen fizetni. Abban azonban egyetértenek, hogy az egészségügyi tartozásokat az állami Veriteľ társaságnak kell rendeznie. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?