Pozsony. Tegnap foglakozott az egyházi vagyon restitúciójáról szóló tervezettel a kormány törvény-előkészítő tanácsa, s ma a miniszterek elé kerülhet. A véleményezés során 53 hozzászólás érkezett, tizenöt alapvetően módosítja az eredeti elképzelést, ebből a szaktárca tizenegyet beemelt a törvénybe.
Egyházi restitúció
Pozsony. Tegnap foglakozott az egyházi vagyon restitúciójáról szóló tervezettel a kormány törvény-előkészítő tanácsa, s ma a miniszterek elé kerülhet. A véleményezés során 53 hozzászólás érkezett, tizenöt alapvetően módosítja az eredeti elképzelést, ebből a szaktárca tizenegyet beemelt a törvénybe. „Az egyik legjelentősebb észrevétele a környezetvédelmi minisztériumnak volt, ugyanis védett területeket is vissza kellene adni. Miklós László kérésére ezt kihúztuk” – árulta el Czajlik Katalin, a földművelési minisztérium szóvivője. Erdélyi Géza református püspök sem volt elégedett a minisztériumból kikerülő tervezettel, mert a gazdasági épületeket kivéve nem nyújt lehetőséget az 1945-től 1964-ig elvett egyházi épületek, templomok visszaadására. „A püspök úr néhány észrevétele túlhaladja e törvény kereteit” – tette hozzá a szóvivő. A tervezetet lényegében azért dolgozták ki, mert a közelmúltban a természetes személyek számára lehetővé tették az 1948–1989 között elkobzott vagyon visszaigénylését, s 2005-ben ez a jogi személyek számára is lehetővé válik. „A régi törvény nem tette lehetővé a templomok visszaadását, akkor is gazdasági épületeket és mezőgazdasági területeket lehetett visszakérni” – magyarázta Czajlik. Erdélyi Géza tudomásul vette a tárca magyarázatát, s részben elégedett, mert néhány észrevételét figyelembe vették. A tervezet még a parlamentben is változhat. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.