<p>Szociális téren várhatóak a következő négy évben a legnagyobb változások. A reformok a nyugdíjakon és a járulékokon kívül az anyasági- és a gyermekgondozási segélyt is érinteni fogják. Már most szinte biztos, hogy ez utóbbi juttatás ismét egyforma lesz mindenki számára, s várhatóan dolgozhatnak majd a gyesen lévő anyák is, anélkül, hogy ezzel elesnének a segélytől. A munkavégzés tiltására az utóbbi években nagyon sok panasz érkezett.</p>
Egyforma lesz a gyes összege
A Radičová-kormány egyik sokat hangoztatott célja a családok, a gyermeket nevelők segítése. Noha a kormányprogram még nem ismert, a programtézisekből kiindulva az tűnik ki, hogy az új kormány nem kis mértékben változtatni akar elődje szociális politikáján.
Hangsúlyosan foglalkozának például a gyermekgondozási szabadságon lévő szülők helyzetével. Noha az SDKÚ-nak nem sikerült a programtézisek közé juttatnia, hogy az anyasági segély (nem tévesztendő össze a gyermekgondozási segéllyel) ne csak 28–37 hétig, hanem egy évig járjon, s összege – szemben a mostani 55 százalékkal – elérje a szülő keresetének 100 százalékát, a párt annyit mindenesetre elért a koalíciós tárgyalásokon, hogy a tézisek között szerepel az anyasági időszakának meghosszabbítása és a segély emelése. Egyelőre konkrét számok nélkül.
Jozef Mihál, az új munka-, szociális és családügyi miniszter már jóval a parlamenti választások előtt élesen bírálta a gyermekgondozási segély Tomanováféle változatát. Viera Tomanová minisztersége alatt bevezette, hogy a gyes összege különböző. A magasabb összeget kapják azon szülők, akik a gyermek születése előtt dolgoztak, pontosabban fizették a betegbiztosítást – ők 256 eurós támogatásra jogosultak. Azok, akik munkanélküliek voltak, vagy bármilyen más okból nem dolgoztak, kisebb összeget, 164,22 eurót kapnak. Mihál diszkriminatívnak nevezte a kétféle összeget, s miután miniszter lett, minden bizonnyal változtat ezen a gyakorlaton, a segély összege egységes lesz, függetlenül attól, hogy dolgozotte a szülés előtt a nő, vagy sem. A legfontosabb kérdés az, hogy a kisebb összeget fogja-e kapni mindegyik gyesen lévő szülő, vagy a magasabbikat. Ezt egyelőre nem tudni.
Mihál ugyancsak élesen bírálta azt is, hogy a Fico-kormány által módosított törvény alapján a gyermekgondozási szabadságon lévő szülő nem dolgozhat.
További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.