Egy Habsburg, aki Budapestért kampányol Rióban

Rio de Janeiro |

<div>Budapest 2024-es olimpiai pályázatának sikere érdekében, életében először jár ötkarikás játékokon Habsburg György, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája.</div><div>&nbsp;</div>

„Próbálom a kapcsolataimat kihasználni, hogy népszerűsítsem ezt az ötletet” – mondta az 51 éves olimpiai „újonc”. „Nemrég érkeztem, csütörtökön az úszásra tudtam ellátogatni, pénteken az ökölvívócsarnokban voltam először, ahol ugyan nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de már eddig is fantasztikus sikereket értünk el. Bárhova megyek, bárkivel találkozom, hihetetlen tisztelettel beszélnek velünk, elismerve a nagyszerű eredményeket.” Habsburg György az olimpia végéig Rióban kampányol a magyar kandidálásért, s mint mondta, szeretne minél több sporteseményre eljutni, ám ez nagyban függ az egyéb, a lobbizással összefüggő programjainak alakulásától. „Kell népszerűsíteni a pályázatot, mert nagyon erős ellenfelekkel kell megküzdeni a rendezésért” – jegyezte meg, ám „nagyon reális esélyt lát” a sikerre. „Komoly versenytársak vannak, de mindent meg kell próbálni. Ahogy édesapám, Habsburg Ottó mondta mindig, aki nem lő, nem talál” – fogalmazott. Habsburg György szerint Budapest mellett szól, hogy Magyarország a sportban óriási sikereket ért el a történelem során, s még nem rendezett olimpiát. „Egy régi elképzelés ez már, s egy jól kidolgozott, jó tervünk van” – foglalta össze Habsburg György. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?