Eddig egy új fertőzött Szlovákiában, újabb orvosok kerültek karanténba

Igor Matovič
Pozsony |

A mai nap folyamán eddig 29 tesztet végeztek el Szlovákiában, ezek közül mindössze egy új esetben igazolódott a koronavírus-fertőzés – jelentette Ján Mikas országos tiszti főorvos hétfőn.

A válságstáb hétfői ülése előtt Igor Matovič (OĽaNO) arról beszélt, hogy tízszeresére növelné az egy nap elvégzett tesztelések számát, így az eddigi 300 teszt helyett 3 ezret végeznének el naponta.

A kormányfő továbbá arról is beszámolt, hogy szeretne megbízható teszteket beszerezni, elmondása alapján ugyanis a gyorstesztek haszontalanok. Az, hogy Szlovákiának sikerült-e hozzájutni 200 ezer minőségi teszthez, még ma, de legkésőbb holnap kiderül.

Jelenleg 13 000 teszt áll rendelkezésre, további 19 000 darabot rendeltek, ezeknek a napokban kellene megérkezniük.

A miniszterelnök kijelentette: az egészségügy-miniszternek létre kell hoznia egy központi koordinációs csapatot, amelynek a tesztelési kapacitás növelése lesz a fő feladata.

Ján Mikas országos tiszti főorvos arról számolt be, hogy hétfőn eddig 29 koronavírustesztet végeztek el, melyek közül egy esetben igazolódott a fertőzés.

Mikas megjegyezte, hogy a Közegészségügyi Hivatal, illetve két regionális fiókja, a besztercebányai és a kassai is végez tesztelést. Nemsokára a trencséni regionális hivatal is csatlakozik hozzájuk.

Orvosok karanténban

A pozsonyi ružinovi Egyetemi Kórház (UNB) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján dolgozó, Olaszországból hazatért két orvos koronavírus-tesztje negatív – tájékoztatott Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter. Hozzátette: a klinika nem zár be, az ott dolgozó orvosoknak, egészségügyi alkalmazottaknak, valamint a pácienseknek sem kell karanténba vonulniuk.

A két orvos síelni volt Olaszországban, ezt követően akut légúti megbetegedés tünetei léptek fel náluk. A klinikán mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgoztak. A miniszter kijelentette: felelősséget kell vállalniuk a tettükért, szankciókat is kilátásba helyezett.

Krajčí felidézte, hogy korábban már leváltották a főrévi kórház igazgatónőjét, amiért a tüdőosztályon helyet biztosított egy ismerőse számára, akinek a szervezetében később kimutatták az új típusú koronavírust. Mivel nem tartották be a szükséges óvintézkedéseket, karantén alá kellett helyezni az osztályon dolgozó összes orvost és egészségügyi nővért. Azóta már letesztelték őket, az eredmény minden esetben negatív volt.

A szülészeti és nőgyógyászati klinika egy harmadik orvosa esetében ugyanakkor igazolták a koronavírus-fertőzést, ő azonban Krajčí állítása szerint nem érintkezett a páciensekkel, hat másik egészségügyi alkalmazottal azonban kapcsolatba került.

Egy a Kramáre kórházban dolgozó sebész szervezetében is kimutatták a vírust, emiatt két további orvos és mentős is karanténba vonult.

Eva Kliská, az UNB szóvivője megerősítette, hogy a szülészeti és nőgyógyászati klinika tovább működik, sem az orvosokat, sem az ellátott betegeket, szülőnőket nem kellett karantén alá helyezni. Hozzátette: a bizonyítottan koronavírus-fertőzött orvos a klinika külső munkatársa, aki csak hetente egyszer járt be a kórházba, és az utóbbi időben nem érintkezett sem a páciensekkel, sem a szülőnőkkel. Csak néhány kollégájával került kapcsolatba, akiket azonnal karantén alá helyeztek, és mintát vettek tőlük. A teszteredményük negatív volt.

Krajčí elmondása szerint az új típusú koronavírust kimutatták egy puhói (Púchov) háziorvos szervezetében, valamint a Nemzeti Onkológiai Intézet két páciensénél is. Az egyiket a pozsonyi Kramáre kórház infektológiai klinikájára szállították át. A másikat szigorú karantén alá helyezték. Karanténban van két orvos, három egészségügyi nővér és egy mentős is, akik korábban érintkeztek a fertőzöttekkel.

A puhói háziorvos egy közeli hozzátartozójától kaphatta el a betegséget, aki korábban külföldön járt. Megelőzés céljából hat további kollégája is otthoni karanténban marad.

Krajčí rámutatott, hogy a háziorvosok többsége az idősebb, veszélyeztetett korosztályhoz tartozik. Ők csak telefonon kommunikálnak a pácienseikkel. Személyesen már csak a fiatalabb orvosok fogadnak betegeket.

(Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?