E-Health – még mindig sok a probléma

e health
Pozsony |

Hosszabb adminisztráció, részlegesen működő rendszer, amely nem minden beteg és orvos esetében lesz használható – ezt látják egyes orvosok az e-Health januári beüzemelése után.

Jana Bendová orvos blogjában elemezte az e-Health működését a beteg szempontjából.

A rendszer működésének egyik legnagyobb problémája szerinte az, hogy nem minden beteg esetében fog működni. Ehhez ugyanis az kell, hogy a betegnek legyen csippel felszerelt személyi igazolványa, ez azonban 2022-ig nem mindenki számára kötelező, pontosabban addig tart majd, amíg minden korábban kiadott személyi igazolvány lecserélődik.

Újabb probléma szerinte, hogy nagyon sok orvos nem kapcsolódik a rendszerhez, pedig erre törvény kötelezi őket. A jogszabály azonban egy kiskaput is hagyott, ha objektív okokból nem tud kapcsolódni az orvos a rendszerhez, akkor nem kap bírságot. „A törvény azonban nem mondja ki, hogy mi számít objektív oknak” – mondja Bendová. Szerinte ilyen oknak könyvelheti el azt is, ha az orvos idősebb, és egyszerűen nem tudja kezeli a számítógépet.

Ján Kaňuch orvos szerint rontja a rendszer hatékonyságát, hogy a szakorvosok automatikusan nem tudnak bejutni az általános orvosok rendszerébe, így minden betegnek ki kell nyomtatni a beutalót, ami tartalmazza azokat az adatokat, amivel ezt a szakorvosok megtehetik. Ki kell nyomtatnia azonban az orvosi jelentést is arra az esetre, ha a szakorvos nem jutna hozzá elektronikusan.

A rendszerért felelős Egészségügyi Információk Nemzeti Intézete (NCZI) szerint azonban a rendszer működőképes, és fokozatosan kapcsolódnak hozzá az orvosok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?