Dzurinda örömét fejezte ki, hogy enyhült a szlovák-magyar feszültség

Pozsony |

<p>Mikuláš Dzurinda az új szlovák kormány egyik sikerének tartja, hogy sikerült javítani a szlovák-magyar kapcsolatokon.</p>

"Örülök, hogy sikerült enyhítenünk a feszültséget a Magyar Köztársasághoz fűződő viszonyunkban" - jelentette ki a szlovák külügyminiszter csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.
Dzurinda elmondta: az általa vezetett tárca készítette elő a szlovák állampolgársági törvény módosítását is, amelyet kedden nyújtott be a parlament elé a koalíciós képviselők egy csoportja, hogy még a törvényhozás novemberi ülésszakán napirendre kerülhessen.
"Ezt nem volt kötelező megtennem. Ez egy másik tárca jogköre, de rendkívül fontosnak tartjuk, hogy tiszta legyen az asztalunk, hogy azután felkérhessük Budapestet saját hibája kijavítására, mert ott van a félreértések eredeti gyökere" - fejtette ki a miniszter.
A szlovák állampolgársági törvény módosítása válasz volt arra a magyar lépésre, amely megkönnyítette a határon túli magyarok honosítását. Pozsony élesen bírálta a magyar döntést, s megpróbálta megakadályozni a szlovákiai magyarok kettős állampolgárságát. A szlovák jogszabály szerint az a szlovák állampolgár, aki felveszi egy idegen állam állampolgárságát, automatikusan elveszíti az eredeti állampolgárságát.
A pozsonyi diplomácia vezetője bízik abban, hogy az állampolgársági törvényt módosító javaslatot, melynek részletei még nem ismeretesek, a szlovák parlament elfogadja. Úgy véli: ezzel rendbe jönnek a szlovák-magyar kapcsolatok, s mindkét ország az együttműködésre tudja összpontosítani figyelmét.
Dzurinda, aki minisztersége első száz napját értékelte, úgy látja, hogy a júniusi parlamenti választások után felállt új kormány idején Szlovákia nemzetközi pozíciói is erősödtek, s az ország nagyobb elismertségnek örvend, mint korábban.
A miniszter azt is leszögezte: Szlovákia, amely nemrégiben vette át Magyarországtól a visegrádi négyek soros elnöki tisztségét, a csoportban a következő évben a regionális együttműködésre kívánja helyezni a hangsúlyt, illetve olyan kulcsproblémákra, mint az energiabiztonság vagy a romakérdés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?