Dzurinda: Folytatjuk, amit néhány hónappal ezelőtt közösen elkezdtünk

dzurinda
Kassa |

A Kékek–Most–Híd továbbra is arra törekszik, hogy egy erős, jobbközép formációt hozzon létre, ami a toleráns kereszténydemokraták, liberálisok és konzervatívok együttműködését jelenti.

Mikuláš Dzurinda pártelnök ezt az exit pollokra reagálva mondta a párt éjfél előtti sajtótájékoztatója során. Az előzetes eredmények szerint a Dzurinda és Sólymos vezette párt nem jutott be a parlamentbe. „Holnap egy új nap vár ránk. Nem adjuk fel, folytatjuk a munkát, és természetesen továbbra is keresni fogjuk az ilyen ideológiailag és programilag közeli pártok együttműködését” – reagált az újságírók kérdéseire Dzurinda, aki szerint vereségük annak is köszönhető, hogy az emberek nagy része szimpatizált párjtukkal és sokan támogatták őket, nem mertek rájuk szavazni.

„Rengeteg munkát fektettünk az előző hónapok folyamataiba, de úgy tűnik, az eredmény nem érte el a szavazókat. Az idő rövid volt, a média erejének köszönhetően pedig nagy hangsúly került a Progresszív Szlovákiára (PS)” – zárta Mikuláš Dzurinda, a Kékek elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?