Dzurinda: a politika felelős a szlovák-magyar feszültségért

Berlin |

<p>A szocialista politikusok a Duna mindkét partján képtelenek arra, hogy megoldják a lakosság tényleges problémáit és választ adjanak a jelenlegi globális kihívásokra - vélekedett a szlovák-magyar viszonyról az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön Mikuláš Dzurinda.</p>

A volt kormányfő szerint a két ország jelenlegi vezetői nem a lakosság tényleges problémáinak megoldására helyezik a hangsúlyt, hanem ehelyett "a nacionalizmus erősítésére" törekszenek. "Az érzelmek azonban nem oldják meg a problémát" - hangsúlyozta az SDKÚ-DS elnöke, aki a berlini Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén vett részt.

Dzurinda szerint a szlovákok és a magyarok harmonikusan élnek egymással, a feszültséget a politikusok szítják.

A korábbi kormányfő - aki 1998 és 2006 között volt Szlovákia miniszterelnöke - annak a nézetnek adott hangot, hogy kormányzása idején a légkör, a politikai kultúra egészen eltérő volt. Utalt arra, hogy a Magyar Koalíció Pártjával fenntartott kapcsolatai miniszterelnöksége idején rendkívül jók voltak, s ma is jók. Emlékeztetett arra, hogy első kormányában az MKP három, második kabinetjében pedig négy minisztere vett részt, s valamennyien kiváló munkát végeztek.

A politikusok felelőssége kapcsán felhívta a figyelmet a szélsőségesek tevékenységére. "Lehetetlen Fico kormányfőtől azt követelni, hogy kormányába ne vonja be a Szlovák Nemzeti Pártot, hisz demokratikus döntésről van szó, amelyet el kell fogadnunk" - jelentette ki. Ugyanakkor figyelmeztetni kell a miniszterelnököt felelősségére - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is többet kell tennie a kétoldalú viszony stabilitása, illetve a Szlovákia iránti jó szándék kinyilvánítása érdekében - mondta.

A kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében Dzurinda azt ajánlotta, hogy egy magyar politikus - szavai szerint erre egy miniszterelnök lenne a legalkalmasabb - nyilvánítsa ki: a világháborúk utáni helyzet megváltoztathatatlan, nincs mód a trianoni szerződés kiigazítására. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?