Duray a bírságról az Új Szónak: "Amint kézbesítik a döntést, fellebbezek"

Pozsony |

<P>Végrehajtási megbízást adott ki Duray Miklós ellen a Pozsonyi III. Járásbíróság az MKP alelnöke és az SNS közti per kapcsán. Ezt a bíróság szóvivője, Pavol Adamčiak erősítette meg tegnap. A döntés még nem jogerős, Duray a kézbesítés után fellebbezhet. Ján Slota pártja azért perelte Durayt, mert 2006-ban fasisztának nevezte a nemzeti pártot. A bíróság ezért bocsánatkérésre kötelezte, amit meg is tett – de magyar nyelven.</P>

A nemzetiek viszont ragaszkodnak hozzá, hogy szlovákul kövesse meg őket, ezért végrehajtási megbízás kiadását követelték.

A végrehajtó követelheti az MKP alelnökétől, hogy magyarul kérjen elnézést, sha ennek sem tesz eleget, akkor 30 ezer eurós bírságot szabhatnak ki rá. „Természetesen amint kézbesítik a döntést, fellebbezek” – nyilatkozta lapunknak Duray.

„Az ítéletben egyértelműen meghatározták, milyen nyelven kell bocsánatot kérnie, a szöveg szlovákul van feltüntetve. A magyar szöveg elküldésével nem hajtotta végre az ítéletet. Én csak az érvényes jogszabályok szerint jártam el” – nyilatkozta Karol Gordík, az SNS jogi képviselője. Duray továbbra is állítja, nem sértett törvényt, mert mindenkinek joga van saját anyanyelvén bocsánatot kérni. Az SNS eredetileg egymillió korona (33 194 euró) kártérítést is követelt Duraytól. Mivel ezt alsóbb szinteken elutasították, a Legfelsőbb Bíróságnál fellebbezett. Adamčiak szerint a kerületi bíróság azért nem ítélte meg a kártérítést, mert nem sikerült igazolni, hogy Duray kijelentései negatív hatással lettek volna a pártra. (dem, s)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?