Dôvera: elég a tartozás felét kifizetni

Pozsony |

<p>Amnesztiát hirdet a Dôvera egészségbiztosító azon ügyfelei számára, akik ellen végrehajtási eljárás folyik a korábban elmaradt tartozásaik miatt.</p>

„Akik mostantól az idei év végéig befizetik a végrehajtás során követelt tartozás felét, azokkal szemben leállítjuk a végrehajtási eljárást, a fennmaradó összeget pedig később sem kell kifizetniük, vagyis tiszta lappal indulhatnak. Mivel a végrehajtók által már behajtás alatt álló tartozásokról van szó, a biztosító teljes mértékben átvállalja a végrehajtónak járó díj kifizetését is” – nyilatkozta Miroslava Tomašeková, a Dôvera pénzügyi igazgatója. Az amnesztiát a biztosító egyéni ügyfelei és a munkáltatók is igénybe vehetik.

Az amnesztia a biztosító nagyjából 54 ezer ügyfelét érinti, több mint 180 ezer végrehajtói eljárás folyik ellenük, és együttesen 72 millió euróval tartoznak. Azokról a végrehajtási eljárásokról van szó, amelyeket még 2015. december 31. előtt indítottak, és amelyeknél a tartozás meghaladja a 100 eurót. „Az amnesztiát nem kell külön kérni. Elég, ha az ügyfél az idei év végéig megtéríti a már említett összeget. Minden másról a biztosító gondoskodik” – tette hozzá Tomašeková. Vagyis ők veszik fel a kapcsolatot a végrehajtóval, hogy állítsa le a végrehajtást, és megtéríti a végrehajtói díjakat is. Akinek nincsenek egyéb tartozásai az egészségbiztosítóval szemben, újra jogosult lesz a Dôvera által kínált összes szolgáltatásra. A végrehajtás leállításáról az ügyfél az illetékes bíróságtól kap értesítést – megkapja a végrehajtást leállító határozatot,

A biztosító levélben értesíti az ügyfeleit az amnesztia részleteiről. Az ezzel kapcsolatos kérdéseiket a dlhy@dôvera.sk e-mail-címen és a 0850 850 850-es telefonszámon is feltehetik. „Az amnesztia során befolyó összeget szeretnénk visszaforgatni a biztosítóba, ezzel is javítva szolgáltatásaink minőségét” – állítja Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója. A biztosító így akarja elérni, hogy a nehezen behajtható kinnlevőségeik egy része befolyjon a kasszájába. (SITA, TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?