Dostálnak nem sikerült elítéltetnie magát

Pozsony |

<p>Nem követtek el bűncselekményt azok, akik Zuzana Piussi vagy Zuzana Petková cselekedeit helyeselték &ndash; állítja Ondrej Dostál, a Polgári Konzervatív Párt elnöke.&nbsp;</p>

 

Dostál a rendőrség felé jelezte, támogatja az újságírót és a dokumentumfilmest, de nem indítottak ellene eljárást. Próbált az ügyészségen is fellebbezni, de ott is elutasították. Zuzana Petkovát azért perelték be, mert a Legfelsőbb Bíróság elnöke Štefan Harabin feleségének fizetéséről írt. Zuzana Piussi pedig a Harmadik hatalmi ág betegsége című filmjével a hazai igazságszolgáltatási rendszer visszásságaira mutatott rá. Dosátl önfeljelentését a rendőrség elutasította. A Zuzana Petková elleni eljárást az ügyészség megszüntette. A Piussi elleni eljárást pedig a rendőrség függesztette fel. Ez ellen azonban az érintett bírónő, Helena Kožíková fellebbezett, így ez még nem jogerős. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?