Közélet

Dankót fogadta a pápa

Pozsony | Andrej Danko (SNS), a szlovák parlament elnöke és Radek Vondráček, a cseh képviselőház elnöke pénteken közös pápai audiencián vettek részt.
TASR

2019. március 22. 21:00

- TASR-felvétel

„Be kell vallanom, hogy reszkettem, mert lehetőségem nyílt köszönetet mondani (a pápának) az általa terjesztett szeretetért és jóságért” – jelentette ki újságírók előtt Danko az audiencia után.

A házelnök elmondása szerint a vatikáni látogatásra a szláv hittérítő, Cirill halálának 1150. évfordulója alkalmából került sor. Cirillt Rómában temették el.

A szlovák és a cseh parlament elnökeivel együtt a Vatikánba látogatott néhány római és görög katolikus püspök is. A küldöttség tagja volt továbbá Jaromír Čižnár szlovák főügyész és Pavel Zeman, a cseh legfelsőbb államügyész is.

Danko egy kézzel készített fujarát ajándékozott a pápának. Elmondta: ez az ajándék jelképes jelentőséggel bír a pásztorok és a szlovákok számára is.

Danko és Vondráček meghívták Ferenc pápát egy közös látogatásra Szlovákiába és Csehországba. Stanislav Zvolenský pozsonyi (Bratislava) érsek ezzel kapcsolatban utalt rá, hogy a szlovák egyház képviselői fel fognak ajánlani a pápának több lehetséges időpontot az esetleges látogatásra.

A pápa az audiencia keretében megáldotta azokat a kelyheket, melyeket a pozsonyi várban található Hétfájdalmú Szűz Máriának szentelt kápolnában tartott istentiszteleteken fognak használni. A kápolnát tavaly újították fel Danko kezdeményezésére. 
 

Danko és Vondráček ezt követően közösen megkoszorúzták Jan Palach és Alexander Dubček római emlékművét. A látogatásuk végén mindketten gratuláltak Jozef Tomkónak, a Népek Evangelizációja Kongregáció volt prefektusának, aki március 11-én töltötte be a 95. életévét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Pellegrini Amerikába látogat, Donald Trump fogadja a Fehér Házban

Hiányzott a vezéregyéniség 
a komáromi kosarasoknál

VIDEÓ: 140 km/órával előzgetett Budapesten, és az egészet Facebookon élőben közvetítette

Szerződésbontással fenyegetőznek a kórházak

Manfred Weber a nacionalisták ellen hirdetett harcot

EP-kampány: az MKP Európát félti, a Híd még kivár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?