Csütörtökön váltanák le a levélbontogató Dankót, nem fog sikerülni

Pozsony |

<p>Csütörtök reggel 9 órára hívta össze Bugár Béla (Híd), a parlament alelnöke az ellenzék által kérvényezett rendkívüli parlamenti ülést Andrej Danko (SNS) házelnök leváltására. Az ülést valószínűleg még azelőtt berekesztik majd, hogy elkezdődne.&nbsp;Robert Fico (Smer) kormányfő a hétvégén kijelentette: pártja képviselői nem fogják megszavazni az ülés programját.</p>

Ahhoz, hogy az ülést megnyithassák, a képviselők több mint felének jelen kell lennie az ülésteremben, és a jelenlévők több mint felének támogatnia kell az ülés megnyitását és programját. A rendkívüli ülés egyedüli programpontja Andrej Danko házelnök leváltása lesz. Az ellenzék amiatt váltaná le Dankót, hogy a héten kiderült: a parlament iktatójának dolgozói felbontják a képviselőknek küldött leveleket. Ellenzéki képviselők szerint ezzel alkotmányos polgárjogokat sértenek. „Egy szorgalmas hivatalnok túllépte jogköreit, az ellenzék pedig most Andrej Dankót akarja ezért bepiszkítani” – fogalmazott Robert Fico miniszterelnök vasárnap a TA3 vitaműsorában. A képviselőknek postázott levelek felbontását Daniel Guspan, a parlament hivatalvezetője rendelte el. „Ha a hivatalnok hibázott, le kell váltani, ha bűncselekményt követett el, meg kell büntetni” – tette hozzá Fico. A kormányfő szerint az ellenzék feszültséget szít, amiben nem szeretne segítő kezet nyújtani neki. „Szlovákiának fontosabb problémái is vannak, mint a képviselői levelek kinyitogatása, ám ezek senkit sem érdekelnek” – véli a miniszterelnök. Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA  elnöke korábban kijelentette: Guspan Andrej Danko házelnök utasítására rendelte el a levelek felbontását. (TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?