Csütörtökön egyeztetnek a Covid-19 miatti rendkívüli helyzet visszavonásáról

Ódor-kormány

Csütörtökön kerül sor a tárcák képviselőinek találkozójára, amelyen a Covid-19 miatt kihirdetett rendkívüli helyzet lehetséges visszavonásáról lesz szó – közölte Ódor Lajos kormányfő a szerdai kormányülés után.

„Mindegyik minisztérium elmondja, hogy ez miként befolyásolná a működését és a kompetenciáit. Meg van az akarat arra, hogy visszavonjuk, de nem úgy akarjuk visszavonni, hogy közben ártunk azoknak az embereknek, akik segítségre szorulnak” – közölte. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy egyes intézkedések, illetve a törlesztések elhalasztása a rendkívüli helyzeten alapszanak. „Ha más nem, akkor nekünk kell ezt átváltanunk egy másik rendkívüli helyzetre, amely létezik” – tette hozzá.

Michal Palkovič egészségügyi miniszter megállapította: a kormányhivatallal aktívan egyeztetnek. „A tárca részéről elmondhatjuk, hogy megvannak a megoldásaink, de ez nem csak az egészségügyi minisztériumról szól” – zárta.

A Covid-19 pandémia miatti rendkívüli helyzetet a kormány 2020. március 12-től hirdette ki. Jelenleg egy másik rendkívüli helyzet is érvényben van Szlovákiában, amely az ukrajnai háború miatt tömegesen beáramló külföldiekkel függ össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?