Politikai megegyezés született, hogy csak a jelenleg zajló ülésszak végén vitatja meg a törvényhozás az egészségügyi dolgozók bérének emelésére vonatkozó törvényjavaslatot – tájékoztatott Petra Lániková, az egészségügyi tárca szóvivője.
Csak a parlamenti ülés végén tárgyalnak az egészségügyi dolgozók béréről
A javaslat az orvosok és a nővérek bérének emelésén túl az egészségügyi intézményekben, valamint a mentőszolgálatoknál dolgozó egészségügyi személyzet fizetését is érinti, és figyelembe veszi a ledolgozott évek számát is.
A minisztérium célja, hogy a béremelési javaslattal megakadályozza az egészségügyi dolgozók külföldre vándorlását vagy a pálya elhagyását, csökkentse a szakemberhiányt és növelje az egyes egészségügyi szakmákra jelentkezők számát. A javaslat célja egyúttal a beharangozott tömeges felmondás megelőzése.
A béremelés 2023. január 1-től lépne érvénybe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.