Colotka elvtárs kitüntetése – nem tévedés, friss hír

Pozsony |

<div>Peter Colotka volt kommunista miniszterelnököt, Ján Cupert és Katarína Tóthovát is kitüntette a Komenský Egyetem Jogi Kara.&nbsp;</div>

Az elismeréseket a jogi kar fennállásának 95. évfordulója alkalmából adták át. Az ellentmondásos személyek kitüntetésére Katarína Javorčíková bíró, Peter Kubina jogász és Zuzana Čaputová, a Via Iuris munkatársa hívta fel a figyelmet. Tiltakozásképpen ők visszaadták emlékplakettjüket. Állítják, hogy a kitüntetettek névsora csak a helyszínen derült ki, és ha korábban ismerték volna, még a jelölést is visszautasítják. „Más körülmények között megtiszteltetés lenne, és örömmel elfogadnánk, de nem fogadhatjuk el, ha olyan személyek is megkapják, akik aktív tagjai voltak az államhatalomnak rendkívül vitatható korszakokban” – áll a három személy nyilatkozatában. Hozzátették, a kommunizmus és a mečiarizmus áldozatai iránti tiszteletből utasítják vissza az emlékplakettet. Arra is figyelmeztetettek, hogy a két antidemokratikus időszak nemhogy nem tartotta tiszteletben a jogrendszert, hanem vissza is élt vele, ráadásul saját, illetve a kiválasztottak szűk körének érdekeit helyezte előtérbe a többségi társadalommal szemben.  Peter Colotka 21 éves korától volt tagja a kommunista pártnak, 1962 és 1988 között a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányfője volt. A 90-es években csalás és hivatali jogkörrel való visszaélés vádjával indult ellene vizsgálat – sosem vonták felelősségre.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"252698","attributes":{"alt":"Colotka ma. ","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"344","title":"Colotka ma. ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Ján Cuper és Katarína Tóthová a Mečiar-korszak hírhedt szereplői. Tóthová igazságügyi miniszter, később parlamenti képviselő volt. Cuper parlamenti képviselő és Ivan Lexa egyik védőügyvédje volt. Legutóbb a márciusi parlamenti választásokon tűnt fel, akkor Marian Kotleba szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk Néppártjának színeiben szeretett volna ismét parlamenti mandátumhoz jutni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?