Čižnár visszahívta a feledékeny ügyésznőt

Čižnár
Pozsony |

Jaromír Čižnár főügyész visszahívta pozíciójából a Pozsony megyei ügyészség vezetőjét, aki nyolc évig nem emelt vádat pénzügyi csalás ügyében.

Iveta Kopčovának, a Pozsonyi kerület ügyészségének vezetőjének még 2011-ben javasolta a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), hogy emeljen vádat Kósa Lórant ügyében, aki a nyilvánosságra került információk szerint több személlyel együtt hárommilliós hitelt vett volna fel a Tatrabankból egy alsókorompai (Dolná Krupá) szeszfőzde megvásárlásához, ehhez azonban hamis dokumentumokat nyújtott be, az így megszerzett pénzt pedig bűntársaival egymás között osztották volna szét. Kósa a banki hitel felvételekor más személynek adta ki magát. A pénzhez végül nem jutottak hozzá, és a vádemelés is elmaradt: az ügyész azzal indokolta tétlenségét, hogy az új irodába való költözés miatt egész egyszerűen elfeledkezett az ügyről.

„Iveta Kopčovát, a főügyész döntésének értelmében, november 11-től visszahívták a Pozsonyi kerületi ügyészségen betöltött posztjáról. A visszahívás indoka a sajtóban megjelent bűncselekményben való késlekedés” – közölte a TASR hírügynökséggel a Speciális ügyészi hivatal szóvivője. Hozzátette, Kopčová továbbra is ügyészként fog dolgozni az ügyészségen.

Denník N hírportál információi szerint egyelőre nem ismert, hogy az ügyészség utólag cselekszik-e a vádemelés ügyében.

A kerületi ügyészséget átmenetileg Kopčová helyettese, Soňa Juríčková vezeti. Az ő neve a vietnami férfi elrablásának ügyéből lehet ismerős. Ő volt az, aki idő előtt lezárta az ügy azon részét, amely a volt belügyminiszter, Robert Kaliňák esetleges bűncselekményben való érintettségét vizsgálta. Az ügyészség már kiírta a versenypályázatot Kopčová helyére, a jelöltek jelentkezését november 25-ig várják.

Kósának nem csak a banki csaláshoz lehet köze. A Kuciak-gyilkosság megrendelésével is vádolt Marián Kočner és Dobroslav Trnka volt főügyész közötti, nemrég nyilvánosságra került hangfelvétel szerint Kósa azok közé tartozott, akik Trnkával együtt 2014-ben megegyeztek arról, hogy a Gorilla-hangfelvétellel zsarolni fogják a Penta vezetőjét, Jaroslav Haščákot.

(Denník N, szh)

Az Új Szó kiadója a Penta Investments tulajdonában lévő DUELL-PRESS, s.r.o.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?