Célkeresztben a magániskolák

Pozsony |

<p>Nem üzent nekik nyíltan hadat, mint elődje, csak jelezte, hogy nem teljesen kóser számára a helyzet. Juraj Draxler szerint nem teljesen normális, hogy Szlovákiában a magániskolák ugyanakkora támogatást kapnak, mint az államiak.</p>

Ezzel Szlovákia világviszonylatban is kivételt képez, állítja a miniszter. Dušan Čaplovič korábbi oktatási miniszter nyíltan kimondta, hogy csökkentett normatív támogatást szán a magánintézményeknek. Draxler szerint azonban alaposan fontolóra kellett és kell venni, érdemes-e ilyen sarkalatos döntést hozni. „A szülők, amikor ezekbe az iskolákba íratták gyerekeiket, számoltak azzal, hogy a helyzet így marad, ezt mi nem változtathatjuk meg egyik percről a másikra. Ezért ebben a percben azt mondom, nem fog változni a magániskolák finanszírozása” – mondta nemrég egy interjúban a miniszter. Egyben hozzátette: ha társadalmi párbeszéd indulna a magániskolák finanszírozásának átalakításáról, kész bekapcsolódni ebbe a párbeszédbe.

Čaplovič a normatív támogatás egyharmadát akarta megvonni a magániskoláktól. Azzal érvelt: nem fair, hogy a magániskolák pénzt kérhetnek a diákoktól, mégis ugyanakkora állami támogatást kapnak, mint a nem magániskolák. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem minden magániskolában van tandíj, vagyis a magániskolák egy része ugyanúgy a gyereklétszám után járó normatív támogatásból él, mint az államiak.

Az elképzelést főleg a magániskolák társulása (ASŠ) ellenzi. Ha csökkentik az állami támogatást, az ellentétes lesz az alkotmánnyal, vagyis a magániskolákba járók is ugyanakkora állami támogatásra jogosultak, mint a többi gyerek, véli Saskia Repčíková, a társulás elnöke. „Az alaptörvény ugyanis kimondja, hogy minden gyereknek egyformán joga van a tanuláshoz. Ráadásul ezeknek a gyerekeknek a szülei ugyanúgy fizetik az adót, mint a többi szülő” – emlékeztet. Repčíková szerint Szlovákiában a magániskolák fele nem kér tandíjat a tanulóktól. (vps, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?