Čarnogurský nagykoalíciót szorgalmaz

Pozsony |

<p>Szlovákiának nagykoalícióra van szüksége a márciusi előrehozott választásokat követően, vagyis arra, hogy a várhatóan győztes Smer-SD-vel egy, két vagy három jobboldali párt is összefogjon - írja a Facebook-profilján megjelentetett bejegyzésében Ján Čarnogurský.</p>

Az 1989 előtti ellenzékiként, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alapítójaként és volt kormányfőként is ismert neves ügyvéd szerint nem jó, ha a jobboldali pártoktól azt követelik, hogy már a választások előtt zárják ki a Smerrel való együttműködés lehetőségét.

Čarnogurský a gazdasági válság és a nemzetközi rendszereket ért megrázkódtatások miatt tartja szükségesnek egy szilárd alapokon álló nagykoalíció létrehozását. A jobb- vagy a baloldalt kirekesztő szövetségek ugyanis csak ingatag kormányokat hozhatnak létre - figyelmeztet.

Emlékeztet, hogy korábban a jobboldalnak mindig a koalícióba kellett vennie újonnan alakult, tapasztalatokkal nem rendelkező és inkább vállalkozói érdekeket képviselő politikai erőket: a Polgári Egyetértés Pártját (SOP), az Új Polgári Szövetséget (ANO) vagy a Szabadság és Szolidaritást (SaS). A koalíciónak mindig része volt magyar párt is, amelynek követelései - állítja Čarnogurský - "az elfogadhatóság határán" mozogtak. A baloldali koalícióknak pedig mindig szövetkezniük kellett Ján Slota destruktív és külföldön elfogadhatatlan Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?