Čaputová szakértőkkel vitatta meg a koronaválság gazdasági hatását

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő gazdasági szakértőkkel közös kerekasztal-beszélgetésen vett részt az elnöki palotában. A fő téma a jelenlegi gazdasági helyzet munkanélküliségre gyakorolt hatása volt. A szakértők becslése szerint Szlovákiában egyharmaddal sikerült csökkenteni a munkanélküliség növekedését.

A találkozón részt vett Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) alelnöke, Miriama Letovanec, a projektek végrehajtásáért felelős kormányhivatali egység igazgatója, Marta Kahancová, a Közép-európai Munkaügyi Kutatóintézet (CELSI) ügyvezető igazgatója, Lívia Vašáková, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének munkatársa, a gazdasági elemzőcsapat vezetője, Eduard Hagara, a Pénzpolitikai Intézet (IFP) igazgatója és Juraj Kotian, a Költségvetési Felelősség Tanácsának (RRZ) tagja.

Az államfő szerint Szlovákia már most is a legnagyobb gazdasági visszaesést elszenvedő uniós tagállamok közé tartozik a külkereskedelemtől való függése miatt, amely világszintű csökkenést mutat. Emiatt több ezer alkalmazott, egyéni vállalkozó és vállalkozó került „veszélyzónába”.

„Bár a gazdasági segítség nem volt olyan gyors és határozott, mint amilyen gyorsan és határozottan leállítottuk a gazdaságot, a szakértők becslése szerint mégis egyharmadával sikerült csökkenteni a munkanélküliség növekedését” – közölte Čaputová, aki szerint mindig egy lépéssel előre kell gondolkodni.

„Már most összpontosítanunk kell a segélyezés második hullámára. Óriási segítséget jelenthet az EU által felkínált gazdaságélénkítő csomag. Ennek keretében meg kell határoznunk a jövőbeni beruházási prioritásokat. (…) Gondolnunk kell azokra az emberekre is, akiket a legnagyobb mértékben sújtott a válság, eddig mégsem kaptak állami támogatást. Az ő helyzetük megoldását is prioritásként kell kezelni” – figyelmeztetett az elnök asszony.

Čaputová szerint a felkínált uniós forrásokat okosan és gazdaságosan kell felhasználni. Ezek révén Szlovákia esélyt kap arra, hogy zöldebb, modernebb és műveltebb országgá válhasson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?