Nagypéntek ünnepe arra emlékeztet, hogy ne hozzunk felületes, sértő vagy akár gyűlölettel teli ítéleteket – írta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közösségi hálón.
Čaputová: Nagypéntek arra emlékeztet, hogy ne ítélkezzünk
Az ünnep arra is emlékeztet, hogy ne engedjünk annak a kísértésnek, hogy a körülöttünk zajló eseményeket előítéletekkel telve, leegyszerűsítően, általánosítva vagy a kollektív bűnösség prizmáján át nézzük.
„A nagypéntek Jézus Krisztus szenvedéstörténetével van összekapcsolva.“ - írta a köztársasági elnök, aki szerint a történetben vallási hovatartozástól függetlenül párhuzamokat fedezhetünk fel a jelenlegi életünkkel.
Čaputová szavai szerint Jézus nem saját magáért, hanem másokért szenvedett, és ezt a képességet elhozta az emberek életébe is.
„Annak a képességét, hogy együttérezzünk másokkal, vegyük észre a szenvedésüket mint a sajátunkat, velük együtt éljük át a veszteségeiket, segítsünk nekik, feláldozzuk magunkat értük.“ - tette hozzá.
Az államfő hiszi, hogy mindenki képes az együttérzésre.
„Lehet, hogy valkiben nem vált ki együttérzést egy számszerű adat arról, hogy hányan menekültek el Ukrajnából, de biztosan együttérző lesz az egyes emberi sorsokat látva.“
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.