Čaputová: Minden demokráciának szüksége van erős polgári társadalomra

caputova kp

Minden demokráciának, így a szlováknak is szüksége van erős polgári társadalomra és jól működő civil szervezetekre – jelentette ki kedden Zuzana Čaputová államfő a polgári társadalom képviselőinek adott hagyományos újévi fogadásán, melyen több mint 50 civil szervezet vezetője vett részt a társadalmi élet legkülönfélébb területeiről.

A szlovákiai civil szervezeteket érő bírálatokról az államfő kijelentette, hogy azok távol állnak a tárgyilagos kritikától.

„A polgári társadalommal kapcsolatos folyamatos hazugságok és megtévesztő információk terjesztői a bizalmatlanság és a gyűlölködés erősödését érték el, ennek pedig konkrét következményei vannak egyes szervezetre és a bennük dolgozó emberekre, valamint az egész civil szektorra nézve. Kérem, ne hagyják, hogy megosszák önöket” – mondta az államfő.

Emlékeztetett, hogy a civil szektor sok esetben az államot helyettesíti és az állam feladatait végzi el, és sajnálatosnak nevezte, hogy a civil szférának emellett mekkora energiákat kell arra fordítania, hogy megvédje magát a politikai támadásoktól.

„Szlovákia lakosságának döntő többsége idén is kapcsolatba kerül majd valamilyen civil szervezettel, még akkor is, ha gyakran ezt nem is mindenki tudatosítja rögtön” – szögezte le. Ide tartoznak a nem állami szociális intézmények ügyfelei, a jótékonysági szervezetek által megsegített emberek, különféle kulturális és sportrendezvények résztvevői.

„Az élet minden egyes területén találunk aktívan tevékenykedő társulásokat, alapítványokat, nonprofit szervezeteket és kötetlenül szerveződő, tettre kész embereket” – tette hozzá az államfő.

Marcel Dávid Zajac, a kormányon kívüli nonprofit szervezetek kamarájának elnöke bízik benne, hogy az elnöki palotában folytatódik a civil szféra újévi fogadásának hagyománya. „Nemes szolidaritásunkkal a társadalmat szolgáljuk, és a szolidaratás elve  az, ami összeköti és erősíti a társadalmilag aktív embereket és segít átvészelni a nehezebb időszakokat is, ezért vagyunk még mindig itt” – jelentette ki. Emlékeztetett, hogy a civil szervezetekben dolgozók az idejüket, tehetségüket, tapasztalataikat ajándékozzák a segítségre szorulóknak, gyakran saját kényelmük feláldozásával. A szegényeket, betegeket és elesetteket segítik, és tevékenységük egyben visszajelzés is a közhivatali funkciókat betöltőknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?