Čaputová megnyitotta a B9-ek pozsonyi csúcstalálkozóját

Zuzana Čaputová

Ukrajna további intenzív támogatása a legjobb módja annak, hogy újrateremtsük Európa békéjét – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a Bukaresti kilencek (B9) csúcstalálkozójának megnyitóján a pozsonyi várban.

A nemzetközi támogatásnak köszönhetően ma Oroszország kisebb területet ellenőriz Ukrajnában, mint tavaly – tette hozzá az államfő, és megjegyezte, mindenki azt akarja, hogy minél hamarabb véget érjen az a humanitárius katasztrófa, amit Ukrajna lakosságának kell elszenvednie.

Emlékeztetett, hogy a B9-ek vezetői tavalyi romániai találkozójukon egységesek voltak, és mindenki a folytatódó orosz támadás következményei miatt aggódott. Szerinte mára világossá vált, hogy a B9-ek sokkal egységesebbek, mint azt ellenfelei gondolták.

Az államfő leszögezte, a B9-eknek Pozsonyban lehetőségük van megvitatni prioritásaikat a júliusi vilniusi NATO-csúcs előtt.

A csúcs társ házigazdája Klaus Werner Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfő.

Iohannis leszögezte, a B9-ek közös tervei kulcsfontosságú szerepet játszanak a védekezés és az ellenség elriasztása módjának megtalálásában a NATO keleti határán. Azt is hangsúlyozta, a keleti tagállamok most az első vonalba kerültek, és jelentős mértékben érzik az Oroszország által kirobbantott háború hatásait. Kijelentette, hogy Románia mindaddig támogatni fogja Ukrajnát, amíg erre szükség lesz.

Duda kiemelte, hogy a B9-csúcs lehetőséget ad az egyeztetése a vilniusi NATO-csúcs előtt, amely kulcsfontosságú lesz a keleti szárny biztonságának megerősítése szempontjából. Arra is rámutatott, hogy Oroszország mellett Fehéroroszország és Aljakszandar Lukasenka elnök is részt vesz régiónk destabilizálásában, és erről sem szabad megfeledkezni.

A B9-ek országai alkotják a NATO keleti szárnyát, a cseh, az észt, a litván, a lett, a magyar, a lengyel és a román államfő mellett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is Pozsonyba érkezett. Bulgáriát Iliana Iotova alelnök képviseli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?