Čaputová: Jankovskának távoznia kell

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Szlovákia válaszút előtt áll - jelentette ki Zuzana Čaputová hétfői sajtótájékoztatóján. Az államfő szerint az országban az igazságszolgáltatás idáig egy termék volt, melyet bizonyos személyek adhattak-vehettek egymás között. Čaputová úgy gondolja, hogy Monika Jankovskának, az igazságügyi minisztérium államtitkárának távoznia kellene hivatalából. 

Zuzana Čaputová államfő szerint elfogadhatatlan, hogy Monika Jankovská (Smer-SD) továbbra is az Igazságügyi Minisztérium államtitkára maradjon. Ez a kijelentés a hétfőn kiadott nyilatkozatában szerepel. A médiában megjelent információkra reagálva megállapította, hogy az igazságszolgáltatás Szlovákiában áru volt, amelyet egyes emberek meg tudtak vásárolni. Hangsúlyozta, hogy ennek véget kell vetni.

„A személyes érdekeket ma a közérdek mögé kell helyezni, ez utóbbin elsősorban az intézményeink hitelességét értem. A bűnüldöző szerveket okkal érdekli egy államtitkár és egy olyan személy közötti kommunikáció, akit gyilkossággal gyanúsítanak, és más bűncselekmények elkövetésével is vádolnak. Emiatt elfogadhatatlan, hogy továbbra is az igazságügyi tárca egyik legfontosabb pozíciójában maradjon”

– jelentette ki Čaputová Jankovskára utalva, aki múlt héten adta át a mobiltelefonját a rendőröknek.

Az elnök asszony a továbbiakban arról beszélt, hogy a szlovák igazságszolgáltatást meg kell tisztítani azoktól, akik kudarcot vallottak. Emellett olyan intézkedéseket kell elfogadni, amelyek biztosítják a felelősségre vonást egy független szerv által. Az államfő hangsúlyozta a független rendőrséget felügyelő szerv, a bírókat érintő, hatékony fegyelmi eljárások és a szakmai etikai kódexek fontosságát. Kiemelt fontosságúnak tartja továbbá, hogy gyorsan és objektíven vizsgálják ki Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának körülményeit és előzményeit.

Ezzel összefüggésben elismételte a felügyelő ügyészek felhívását, akik korábban felszólították a hírekben szereplő, az ügyben információval rendelkező állami tisztviselőket, hogy tegyenek vallomást. Úgy véli, ez a magatartás társadalmi szempontból hasznosabb lenne, mint a médiában olvasni a kifogásaikat vagy a mentegetőzésüket.

Az elnök asszony szerint az is hiteles magyarázatra szorul, hogy miért és kinek a kezdeményezésére hallgatták le nem csupán az újságírókat, hanem a nyomozást felügyelő ügyészeket is. „A rokonokról szóló érzékeny információkat tartalmazó, ún. pókok összeállítása megfélemlítésnek tűnik, és nagyon erősen emlékeztet a múltbéli praktikákra” – figyelmeztetett Čaputová.

Az elnök asszony az állampolgároktól azt kérte, hogy ne veszítsék el az igazságszolgáltatásba vetett bizalmukat, hiszen az a társadalom, amelyből ez hiányzik, nem lehet demokratikus. Óva intett a médiában megjelent információk elbagatellizálásától is. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a hírek nem a gyanúsítottak jelenlegi befolyásáról szólnak, hanem azokról az évekről, amikor a hatalmukat építették.

„Többen, akik minden jel szerint asszisztáltak ehhez, ahelyett, hogy igazságot szolgáltattak volna, továbbra is állami tisztségeket töltenek be”

– zárta Čaputová.

(Denník N, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?